Csillag Endre : A Porong

Nyomtatás

Ennek a rábéi domborzati alakulatnak a legrégibb, általam ismert térképészeti vetülete az ezernyolcszáz nyolcvanhatos, állami kataszteri térképen jelenik meg. Rajta – a 14-es sorszámú házas telek közelében -, szárazmalom munkálkodik, önálló kataszteri számmal. Adózó alanya minden bizonnyal ugyanaz a Schwartz Salamon, aki magát a 14-es számú telket is birtokolja, ami udvarra és kertre tagolódik. A kert is a telek későbbi Gyalog Károly-féle ház felőli oldalra, tehát a Porong felé esik.
A Porong közepén – és ekkor már az 1940-es évek közepe tájára ugrunk, de még a háború előttre -, vastag, biztonságos deszkázattal lefedett, ásott kút terpeszkedik. Ennek jelenléte a Porong XIX. századi rendeltetésében leli értelmét: az pedig nem más, mint a szárazmalom meghajtóinak, nyomtatóinak és esetleg a gabonaféléket szállító igások itatásában rejlik.
Itt az ideje, hogy tisztázzuk a porong szó jelentését. A sokféle értelmező szótár általánosságban abban egyet ért, hogy a porong az Alföldből kimagasló „lapos” domb (némelyik keveri a porond rokon-értelmű szóval!).
A rábéi értelmezés ennél sokkal konkrétabb, és egyértelműbb: a lápvilágból kimagasló szárazulat, szigetféle, amit netán a korábbi vízjárások idején alkalmasint csak hajóval lehetett megközelíteni.
Ehhez a térhez nekem számos gyerekkori emlékem fűződik, amelyek a térség akkori funkcióira világítanak vissza.
*
Egyik első, és „legfájdalmasabb” emlékem a tér bal oldalán álldigáló trafikos bódéhoz kapcsolódik, pontosabban a tulaj által köztem és egy hasonszőrű ifjonc között rendezett futóversenyhez, amelynek a kihívása az volt, ki ér előbb a Hajnal u. sarkára. Tétjét pedig húsz kemény fillér jelentette. Megjegyzés: 3 deka élesztő 2 fillérbe került, amit dróttal vágott le az üvegbúra alatt őrzött tömbből Grünwald bácsi.
Nem világos már – a 80 éves távolság miatt -, én nyertem-e meg a versenyt, esetleg fájdalomdíjként kaptam meg a húszast, ugyanis beestem a célba, és jócskán bevertem a homlokom a teljes szélességében felszakadt járda tarajába.
A homlokomon felszakadt a bőr, a vér végig lecsorgott a ruhámon. A díjjal keseregve szaladtam haza, és anyám szerint kijelentettem:
– Anyu! A fejem belevertem az utcába! – Nem kellett a sebet összevarrni, szépen és gyorsan gyógyult, miről a vart Kesztyű nevű kutyám egy őszinte csókkal lenyalta. Viszont a heget el fogom magammal vinni az időm végezetéig
Mi lett a Tarpai bácsitól kapott réz húszas sorsa, arra nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyanyámmal jártunk a Porongon tartott piacnapokon vásárolni. Olyan zöldségeket kerestünk, amiket nemhogy mi, de a faluban mások sem tudtak megtermelni. Ilyen termék volt a bolgárkertészek gyönyörű zöldpaprikája, amelyeknek 10 fillér (a szocialista forint aprója!) volt darabja.
A kertész a Gyalog-féle ház előterében leterített ponyváról árult. A ponyvát sok asszonyság vette körbe. Nagyanyám közéjük férkőzött, válogatta, és hangosan számláva, hosszú kötényébe dobálta a szebbnél szebb paprikákat. A kertész nem győzte kapkodni a fejét a sok asszonyi kéz felé. Nagyanyám bemondta, hét darab. Hetven fillér, jött a válasz. Nagyanyám nagy nehezen összefogta kitárt kötényét, és zsebéből fizetett. Amikor haza értünk, megszámoltam a paprikákat, kilenc darab volt. Szóltam nagyimnak. Válasz:
– Ugyan, fiam! Ezek becsapnak minket. Nem fognak ettől tönkre menni.

Nagy ritkán vándorcirkusz verte fel a sátrát a téren, amit sok lakó- és eszközöket, állatokat szállító bódé vett körbe. már a megjelenésüknek, a gyakorló akrobatáknak, az állatok puszta látványának volt egy semmivel sem összehasonlítható atmoszférája, hangulata.

Erről, de sokkal későbbről, jut eszembe, hogy az egykori művelődési házban – a Kosornyó, Nagyutca sarkán -, esztrád műsorok is előfordultak. Ekkor már nem csak néztem, de láttam, sőt, gusztáltam is a lányokat. Nagyon megtetszett az egyik csillogó aligruhában táncoló leányzó, aki zsonglőrködött is, és majd felfaltam a szememmel. A második sorban ültem, ilyenkor ugyanis Hormon tábornok Vi-gyázz!t vezényel, ezért sóvárgásomat észrevette, és amikor lement a függöny – némi elégtételként -, hallottam kedves, kiművelt hangján: „A két szemét még most is látom…”

Minthogy nem mindenkinek evidencia, és talán legelsőbbet kellett volna említenem, a Porongon keresztül jártam az Iparos Kör-be apámért, hagyná már végre abba a talonmáriást, jönne haza, mert kihűl a húsleves.

„Záróakkordként” megemlítem, a Nagyutca 14. sz. alatt laktak a rábén maradt Csillagok a holocaust előtt, a Porong tőszomszédságában. Ott nem mindig voltam szívesen látott vendég. Giza mama három szem diót nyomott a kezembe, mondván, eredj haza kisfiam. Amiért ezt tette, arra nem vagyok kimondottan büszke. Ernő unokatestvérem viszont válogatatta velem a négy és fél voltos égők közül a szakadtakat.