Voltam már minden, mióta áll ez a világ.
Mikor düh takart, voltam én saját apám.
Voltam szépséges, gyógyító boszorkány,
máglyán égettek ezért a város főterén,
voltam gőgös, nagyratörő gazdag
s egyszerű életű, boldog szegény.
Voltam gyáva gyilkos, menekülő lázadó.
Kapualjban lapultam, mégis elkaptak.
Voltam vérszagra éhes, kegyetlen vadász,
réme minden mezei, erdei vadnak.
Voltam megtaposott, családról álmodó kurva…
Csak önmagam nem voltam még soha.
Voltam tudós, precíz mérnök ember,
ha jól emlékszem, valamit én is feltaláltam…
Voltam másokat játszó színész, csodált énekes,
drogmámoromban belefulladtam a kádba.
Voltam festő, ünnepelt, híres csoda,
névtelen senki, s tanár, ki mégiscsak ostoba.
Voltam többször is gyerek, hol bűbájos,
gyengécske, beteges, hol erős és kegyetlen,
Voltam irigy, kibírhatatlan vénség,
kit elkerült a boldogító szerelem.
Voltam keserű, félsztől szűkölő szolga…
Csak önmagam nem voltam még soha.
Voltam hentes, s egyszer kényes grófnő
és indián, kit varázsló vetéltetett,
maffiafőnök elkényeztetett szeretője,
aki félve bár, de mégis mást szeretett.
Voltam zárkózott bölcs, kutattam az arany titkát,
az új életemben pusztítottam saját könyveim…
Voltam meg nem értett költő is egyszer,
ki éhezve olvasgatta tintafoltos lapjait.
Voltam hóhér is talán vagy katona…
Patikárius, földesúr, bíró meg ügyvéd,
mások sorsfordítójának közömbös oka…
Csak önmagam nem voltam még soha.
