Sutba lökött, özvegy gondolat,
néptelen, fás álmok…
köröz felettem a riadt lét,
s tán olykor vele szállok.
Bőszen sántikál az éj,
habzsolva oda int,
a torzmosolyú félhold,
képembe tekint.
Fáradtan ölembe vonlak,
egy másik dalba kezdünk…
Legutóbbi módosítás: 2008.08.20. @ 17:51 :: Serfőző Attila
