Lépek kőről kőre,
fáradt vagyok tőle,
hisz’ órák óta járván
a macskaköves járdán,
fájhat a lábam…
Talán meg is fáztam…
oly” hideg szél jár.
Homlokom a láz
forró acéllá leheli,
ahogy kezem érinti,
érzi a meleget,
a perzselő tüzet…
Már hallucinálok…
Mozdul a kő a talpam alatt,
alig látom az utat,
egy padot kell keresnem.
Kitapintom a sötétben,
fogom csiszolt fáját,
hideg vas keretét érzem,
megrúgom a lábát.
na, ez biztos az lesz.
Leülök…
Te láz szédítesz!
Pihennem kell…
De csak szerével…
Míg kifújom magamból az út porát,
érzem a környezet hangulatát,
ellazulok a karfára támaszkodva,
felnézek a ragyogó csillagokra…
Egész este csak az utcákat jártam,
E csodát eddig még nem is láttam…
Most, hogy körülnézek, igazán szép,
Bár néha idillem jeges szél tépi szét…
Nincs már messze a cél még egy sarok,
Mindjárt…mindjárt tovább indulok.
Lázam törölte memóriám s tudatom…
Lassan felkel a Nap, s elhozza holnapom,
Össze kell szednem minden erőmet.
Hazajutok, s leírom az éji pihenőmet.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.07. @ 13:15 :: Furuglyás René
