Imbolygó fehér falak
némán szorítanak.
Vakító leped?m úszik,
száll és pörög
zöld rétek fölött.
Izzó h? mardossa
csonkolt testemet.
Talán majd feledni tudom
ezt az estemet.
Villámló ég alól
vad csikó vágtat felém,
csak szívemig ér,
mégis versenyre ösztönzi
szegényt.
Ã??rülten rohannak mély a szakadék.
Most nevemet hallom.
Hívnak valahol.
Meglegyint a szeretet, vagy elér a szer.
Fékezi vad vágtáját fáradt szívemnek.
Aztán a derült égb?l
csak hull, hull a langy es?.
Én a szivárvány íve alatt
borzongó b?rrel, kezem feléd emelve
forgok, forgok,
majd h?s karjaidba zuhanok.
Itt vagyok Istenem!
Legutóbbi módosítás: 2008.11.16. @ 11:54 :: Matos Maja