K.D.-nek
A BÚS FÉRFINEK
Most harminckét éves vagyok.
Tél van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Pergamensárga arcomat
megfehéríti a gyér nap,
és lassan
megyek sötét ruhában a
városban.
Nem szívok sárgálló dohányt,
minek füstje kék-halovány.
Fák alatt, messze, szálkás padon
elméláz rég-volt feleségem.
Lábaimnál fiam. A szeme zöld láng,
nagy, barna fej.
Dacos-száraz száján csiklandva csurrant
egykor langy tej.
H?lt délután, a föld hanyatló.
Száradt virágok és parancsszó.
Ha haldoklom, ezt suttogom.
Tél volt.
A boldogság máshová
pártolt.
Pergamensárga arcomat
fehérítette a gyér nap,
és lassan
mentem sötét ruhában a
Városban.
Nem szívtam sárgálló dohányt,
minek füstje kék-halovány.
Fák alatt, messze, szálkás padon
mélázott rég-volt feleségem.
S ha mind helyett csupán egy sugár
szúrta volna át a szememre testesült homályt,
ha pillanatnál többet sose láttam volna,
akkor is nyár volt, kiáltozás,
mert élni szép, nem lenni kár.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.23. @ 21:51 :: Petz György