Kühne Katalin : Kincsem 2.

Nyomtatás

Kincsem 2.

Enik? kutyája, Fickó volt a másik Kincsem. Mindig szerettem a kutyákat, ezt ?k megérezték, azonnal befogadtak, kifejezték szeretetüket. Bármilyen fajta kutyával találkoztam, én mélységes szeretetet éreztem irántuk. Úgy éreztem, ?k is így viszonyultak hozzám. Teljesen idegen kutyákkal is azonnal kialakult a baráti kapcsolat. Megszagolgattak, megnyalogattak, simogathattam a legnagyobb méret?, ún. harci kutyákat is. Meg sem fordult a fejemben, hogy félni kell t?lük. Ha magányos sétáimon olyan vidéken jártam, ahol szinte alig fordult meg ember, ott sem éreztem félelmet, ha felt?nt egy kutya. Nem riadtam meg, de ?k is barátságosan közeledtek, csóválták farkukat, engedték, hogy megsimogassam ?ket.

Ã??k érzik, ki a barát, ki az ellenség. Ha a gyerekek kegyetlenül megkínozzák ?ket, megdobálják, vagy kiabálnak velük, ne is számítsanak arra, hogy kedvesen viselkedjenek velük a kutyák. A ház?rz? védi a portáját, gazdáit, ? van otthon, az az ? területe, oda ritkán enged közel valakit. Ha idegen közelít a ház felé, tudják, hogy el kell riasztani ?ket, hangosan ugatnak, hogy figyelmeztessék a gazdájukat. Nehéz megállapítani els? alkalommal még az embereknek egymásról is, hogy ki a barát, a kutya pedig addig nem bocsát be senkit a házba, amíg a gazda meg nem engedi. Id?be telik, míg a rokonokat, barátokat már nem ugatja meg. Nem tudni, mib?l fakad az, hogy ha egy másik kutya arrafelé sétál, elvonul a kerítés el?tt, vagy lovaskocsi halad el az utcán, a környéken minden kutya hangos ugatásba kezd. Amint tovább mentek, elhallgatnak. Elhárult a veszély, helyreállt a rend, megpihenhetnek. Ha felt?nik egy rosszul öltözött, vagy nehezen mozgó, rossz kinézés? ember, azt is ellenségnek nézik. Ösztön vagy tapasztalat ez? Talán mindkett?.

A gazda kutyájának minden gondolatát ismeri, az állat is az ember hangulatait, rezdüléseit, indulatait megérzi, hatnak egymásra. Minden bánatunkat, örömünket átéreznek, hiába titkolnánk el?lük azokat. Ilyenkor vagy kushadnak, magányba menekülnek, vagy igyekeznek kedveskedni, megnyalják kezünket, mindent megtesznek azért, hogy helyreálljon a rend, elmúljék minden rossz, újra kedvesen, barátságosan fogadják közeledésüket. Ha a családban hangos szót hallanak, nem értik ugyan a szavakat, de a hangsúlyt igen, jelzik felénk, hogy megértették, most valami kellemetlenség érte a gazdát, valami fáj neki, próbálják megvigasztalni ?t. A lélek nyelvén kommunikálnak velünk. Az ember suttog az állatok fülébe, ez érzékeiket felkorbácsolja, hat rájuk az, amit közvetíteni szeretnénk velük, értik, érzik gondolatainkat. Megérzik bels? világunkat, szavak nélkül, a lélek pillangószárnyán repülnek a gondolatok egymás felé. Ösztöneikkel reagálnak rá, ha nem is tudnak beszélni, látszik szemükön, hogy értenek bennünket. Ha sétáltatjuk kutyánkat, megérzi, hogy mikor kell ránk vigyázni, mikor kell harcolni értünk egy másik kutyával, vagy mikor kell megvédeni minket és mikor ballaghat mellettünk nyugodtan, csak úgy, mintha semmi veszély nem leselkedne. Megérzik, mikor vagyunk feszültek, mikor nyugodtak, átveszik érzéseinket, ?k is ingerültek, vagy békések lesznek. Rajtunk múlik, milyen a kapcsolat köztünk. Felel?sségünk nagy, hiszen nem ? szeretett volna velünk élni, mi döntöttünk úgy, hogy otthonunkba fogadjuk, ezért igyekezzünk megteremteni számára a nyugodt, boldog életet, mint ahogy gyermekünk születésér?l is mi döntöttünk, neki is joga van ahhoz, hogy szeretetben, gondoskodásban részesítsük, hogy boldog feln?tté váljék. 

Fickó h? társa volt Enik?nek. Amikor férjét elveszítette, és egyedül maradt, kislánya is férjhez ment, akkor lett részese életének. Vigyázott rá, óvta, féltette, ?rizte ?t, amikor szomorú volt, vigasztalta, amikor örült valaminek, ? is ugrándozott, ficánkolt. Magányos sétáin elkísérte, vidáman futott mellette, id?nként annyira megel?zte, hogy rohant utána, alig tudta utolérni. Boldogan törleszkedett Enik?höz, szemében minden gondolat tisztán tükröz?dött, szavak nélkül is kifejezte érzelmeit. Enik? is úgy gondozta, mintha gyermeke lenne, Fickó pedig igyekezett jó gyermekként viselkedni. Gyakran jártam hozzájuk, ?k is jöttek hozzánk, pici korától ismertem. Sokszor nyaraltunk együtt, egy szobában aludtunk, sokat kirándultunk. Amikor megérkeztem, boldogan futott az ajtóhoz, hozott egy félcip?t, ez volt az ajándéka. Körülszaglászott, ugrált rám, majdnem feldöntött, olyan nagy volt az öröme. Természetesen én is nagyon örültem, hogy ennyire szeret. Ha ettünk, az els? falatokat kicsalta szánkból, de szívesen adtuk neki. Reggelenként ? ébresztett, megnyaldosta kezemet. Egyszer a Bükkben nyaraltunk, éjszaka ki kellett vinni sétálni. Harmatos volt a f?, Fickó sz?re vizes lett, amikor hazajöttek, arra ébredtem, hogy megrázza magát. Nem tudtam rá soha haragudni, olyan kedves teremtés volt. Enik? sok nehéz évét megkönnyítette jelenlétével, kedvességével, mókáival felvidította. Az is jót tett mindkettejüknek, hogy szoros volt a kötelék köztük, nem voltak magányosak, elhagyatottak, figyelmes szeretettel vették körül egymást.

Amikor Fickó megöregedett, nem tudott olyan gyorsan futni, ahogy kölyök korában, méltóságteljesen ballagott Enik? mellett. Ha el?rement, és kutatott valami után a bokrok között, és Enik? hívta, sokszor már nem hallotta a hívó szót, akkor Enik? megkereste, ? pedig követte engedelmesen. Utolsó idejében nagy fájdalmai voltak, alig tudott mozogni, Enik? ölbe vette, úgy vitte le az emeletr?l, úgy sétált vele, cipelte a nehéz, szinte tehetetlen testet. Mindkettejüknek nagy fájdalmat okozott, amikor végs? búcsút kellett venni egymástól. Azóta nincs másik kutyája, hiába kínáltak neki ugyanolyan fajtájú kiskutyát, már nem tudta volna elviselni, hogy attól is el kell válni egyszer. Persze ? is nagy kutyabolond, minden kutyát megszólít, megsimogat ? is, ahogy én szoktam.  

Amikor családi házba költöztünk, a szomszéd kutyája, Rexi úgy vigyáz portánkra, mint a sajátjukra. Els? pillanattól kezdve szívembe zártam és úgy vettem észre, a szeretet kölcsönös. Hazafelé jövet a kerítés mentén követ, alig várja, hogy mellé érjek. Feláll, a mancsát is felteszi a kerítésre, simogatni kell. A dróton átnyúlok, ? addig-addig igazodik, hogy elérjem, álla alatt, hátát simogathassam. Cirógatás közben megnyalogatja ujjaimat, ezzel is érzékelteti, hogy barátjának fogadott Ha kilépek az ajtón és meglát, olyan pillantást vet rám, hogy nem tudom megállni, odamegyek hozzá és megcirógatom, becézgetem. Sokszor jobban érti, érzi, mit gondolok, jobb barátom, mint bármelyik embertársam, h?ségesebb barát, mint bárki. Szemében fénylik az az arany, amelyik bármelyik ékszer fényét elhomályosítja. Szeretete melegségét érzem csillogásában. Felmelegíti lelkemet egyetlen pillantása, mosolyt csal arcomra h?séges tekintete.