-Mért hajladozol erd?m, miért,
es? nem áztat, vihar nem borzol,
ágaiddal a földet karolva?
-Mért nem ringhatok én köddé karodba’,
ha id?m múlik, szólít az óra!
Fogynak a napok, tárulkozik az éjjel,
lombom ritkul, szél tépázza széjjel,
levelek hullnak, válik mind az ágtól,
-mert itt a tél, nyaram tüze már távol-
kik dalaim hordozták büszke lázzal,
hát mért nem visz el engem is magával?
Mért nem szállhatok messze innen
megannyi elnémult madárral,
ágacskáim felett akik most rendben
rajokban szállnak a fellegekben,
gondolatok, poklaim, s egük,
szerencsém is ott száll velük.
Viszik a fényt egyre, míg végül
az égalj végképp elsötétül.
Visz t?lem mindent a pillanat,
meg-megráz újra, s kifosztva hagy
szárnyszegetten a dermedésben,
magányban, koldusként, szegényen,
mert ami volt, mindaz már emlék,
-csak vágyam él- bár velük mennék!
Ce te legeni codrule?…
-Ce te legeni codrule
fara ploaie, fara vant
cu crengile la pamant?
-De ce nu m-as legana
daca trece vremea mea!
Ziua scade, noaptea creste
si frunzisul mi-l rareste.
Bate vantul frunza-n dunga-
cantaretii mi-i alunga,
Bate vantul dintr-o parte-
Iarna-i ici, vara-i departe.
Si de ce sa nu ma plec,
daca pasarile trec!
Peste varf de ramurele,
ducand gandurile mele
si norocul meu cu ele.
si se duc pe rand, pe rand,
zarea lumii-ntunecand,
si se duc ca clipele
scuturand áripele,
si ma lasa pustiit,
vestejit, si amortit,
si cu doru-mi singurel,
de ma-ngan numai cu el!
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Koosán Ildikó
