Petz György : Józanon, fantáziátlanul, de másként

Bizonyos lányokról, kicsit ég?n. Inkább nagyon.

Józanon, fantáziátlanul, de másként

Annak, hogy élek, képzeletem az akadálya.

Nem merek meghatódni, mert még elérzékenyülök,

És akkor a számítógép billenty?zete azt hiszi, bevizelt.

Komoly vagyok inkább, amolyan apehes küls?t öltök,

A bels?m nem ellen?rizhet?, de majd tesznek rólam.

Szeretem, amikor kartoték-adat, vagy mifene leszek,

Ez is egy karrier, és engem már 15 évesen uramnak

Szólítottak a Pigalle-on nagybátyámmal, amikor egy

Striptease-bárba akartak behívni, zavaromban jót

Röhögtem, kés?bb meg csodálkoztam a rue Saint Denis-n,

Mennyi sok széplány, mind bundában, mert arra telik,

De alatta ruhára már nem. Felvilágosítottak, hogy Francia-

Ország véd?szentje Dénes; de mi köze ehhez a kurváknak?

Aztán a begy?r?zés. Rákóczi tér, kurucok, ahol megkérdeztem

Az árat, de mögülem fölt?nt kedvesem is, megdobáltak, mert

Azt hitték, én is futtatok, tudni akarom csak az árat.

Még a moziból lett vetk?z?-bárból is könyvkereskedésre

Facsarodott a szellemi prostitúcióban, melyet lányok sorfala

Kísért számos f?utunk mentén. Hova tovább? A jó utcalány

Kivénhedt viharos gyorsasággal, a lotyókra nincs igény,

Zöldfoki-szigeteki barátaim pedig azt hitték harminc éve,

Hogy Pesten minden n?… mondtam, csak akik – velük.

Marad a fantázia, amolyan lélekpótlék, mert az nincsen,

Mert a lélek könny?vér? pillangó, ami csak keresi nehéz

Tüzét, amibe belehabarodhat, kering kör?le, és zsupsz.

Módszeresen kezdtem sz?zlányokkal, akiket másnak véltem,

Jaj, hova lesz így a szerelem szentsége, ha nem is keresem.

Aztán lett egy martinique-i szépség, tiszta egzotikum,

Urológus barátom figyelmeztetett, cigánylány ez a javából,

De ? mit is ért ahhoz, amit én belül látok, hisz fogdossa csak

Az élet azon részét, ami megfoghatatlan, és magasztos,

És Platón nekünk alapkurzusban is többet ad, mint megannyi

Marxista gyorstalpaló. Azt hiszem, itt befejezem, még

Nosztalgiának vélné valaki, fantáziálásnak, pedig színtiszta

Igaz, szép, jó – szinte kalokagathia, amivel kicsináltunk

Egy töritanárt valami kerthelyiségben, aki szép cigány

Párnak vélt minket, s a martinique-i szépség tudta, mikor kell

Bólintani, amikor hülyét csinálok rendkívüli, külvárosi intelli-

Genciámmal a felfújt agyú tanáremberb?l; ó, micsoda pár voltunk,

Egy egész hétre való, minek végén ott volt a luk, csillagászatban

A fekete, vagy a „nem kell nekem a kanász, csak a felesége,

az se kéne egészen, csak a feketéje”-effektus; mert egy hetet kért

Csorba Ica, még színházba is vittem, anyám ott égett kollegáival,

Én meg mint az osztályharc és apartheid elleni helyi érdek? harcos,

Büszkén vittem a lányt, nem tudva, amit teszek, az is csak szerep.

Meg az est, meg az est – az se jött össze; mondta ? el?re, oly sz?k.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.