Törékeny lett, bágyadt,
és látott már jobb napot,
mikor nem lüktettek felette
eszetlen szólamok,
testén krátert is csak
égi k?zet ejtett,
nem szabdalták húsát
emberi selejtek,
nem rabolták kincsét,
nem nyírták kopaszra,
nem ácsolták fáját
háborús torlaszra,
évezredek csendjét
nem dúlta fel fegyver,
olajat sem habzott
mellkasán a tenger,
manipulált génr?l
nem szólt még a fáma,
nem ment nulla fölé
jéghegyei láza,
nem volt molyrágta még
légkörén az ózon,
nem lett toldott-foldott,
vagy mondhatni – ódon,
nem dübörgött ágyú,
nem döngött az aszfalt,
gazda vendégeket
szívesen marasztalt,
nem okádtak füstöt
felette a gyárak,
fáradt vándorának
csend terített ágyat,
titkos bugyraiban
pár t?zhányó tombolt,
nem sejtett még senki
közelg? atomkort…
Éhezik a múltra,
szomjazik a jóra…
hogy ez lett a sorsa,
mi tehetünk róla.
Minden tagja beteg,
haldoklik, vagy elhalt…
gyarló b?neinkért
unokánk felel majd.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.13. @ 17:34 :: Mentovics Éva