Néhány éve édesapámat, majd édesanyámat is elvesztettem. Nagyon fájt, azt, hittem, ezt nem is élem túl. Rajtuk kívül Juditot ápolhattam utolsó éveiben. ? is id?s korában ment el közülünk, csak ránk számíthatott. Férjem és fiam rengeteget tett azért, hogy segíthessem keresztanyám életét megkönnyíteni. Velünk élt 34 évig, utána 20 évet töltött önállóan, saját lakásában. Sajnos az évek múlásával egyre inkább gyengült, majd megbetegedett. Pár évig gondoskodtam róla, a kórházból már hozzánk került, nem lehetett egyedül hagyni. Ekkor jött el az a lehet?ség, hogy részt vehetünk egy római zarándokúton. Segítséget kértem, egy n?vérke vállalta, hogy helyettesítsen, vigyázzon rá, amíg haza nem érünk. Elutaztunk Rómába, ami csodálatos élmény volt. Padovában, Assisiben, Ravennában is jártunk, ott is felkerestük a templomokat. Férjemmel utaztunk, az idegenvezetést egy tanár vállalta, aki többször járt már Olaszország múzeumaiban. Lojzi atya jött a csoporttal, minden nap együtt imádkoztunk. Sokat beszélgettünk, barátot, lelki társat találtunk benne, kés?bb ? adott össze bennünket ismét, 25 éves házassági évfordulónkon. Rómában fent, a hegyen aludtunk egy zarándokszálláson. Onnan minden nap kora reggel lejöttünk a városba, és estig jártuk a templomokat, múzeumokat, nevezetességeket. Jártunk a Fórumon, a Colosseumban, végül a Vatikánban tekintettük meg Leonardo szobrait, Raffaello és Michelangelo alkotásait, a Sixtusi kápolnát és az ókori szoborgy?jteményt.
II. János Pál pápa is fogadott bennünket, ami felemel? élmény volt. A beteg, id?s pápa olyan er?t adott nekünk, amit addig soha nem tapasztaltam. Sajnáltam fizikai gyengeségéért és csodáltam lelkierejét, akaraterejét, amivel legy?zte testét. Minden héten megtartotta audienciáját, fáradságot nem ismert, azért élt, hogy Isten tanítását, a szeretet erejét mutassa meg mindenkinek. Nagy hatással volt a résztvev?kre személyisége. Utolsó óráiban is err?l az er?r?l és hitr?l tett tanúbizonyságot. Akkor, ott hallgatva ?t, ahogyan órákon át köszöntgeti a világ minden tájáról érkezett milliós tömeget, néha elakadt a szava, de hatalmas akarater?vel újra és újra folytatta, osztotta az áldást azoknak, akik azért jöttek, hogy Isten igaz szolgálóját láthassák, hallhassák közelr?l. A másik nagy élményem az volt, amikor a Szent Lépcs?n felkísértem egyik társamat, aki beteg lábbal és tüd?vel is fel akart menni térden csúszva, mert a férjéért akart imádkozni. Térdemet el?tte m?tötték, nekem is nehezemre esett térdelve araszolni felfelé, de vállaltam, mert úgy gondoltam, segítenem kell, ha valami miatt nem tudna tovább menni, le tudjam hozni. Kínlódtunk, de végig tudtunk menni. A hit ereje csodákra képes. Én imádkoztam szeretteimért, köztük Juditért, ? pedig beteg férjéért. Szeretettel tettük és hittel.
Ezt kés?bb, egy év múlva is tapasztaltam, amikor hónapokon át egy percet sem tudtam aludni, annyira elfoglalt az ápolás. Azt hittem, hogy egyszer csak felbukom, és nem tudok újra felállni. Többször estem el és csak azt kértem a Jóistent?l, hogy legalább addig bírjam, amíg szükséges. Így is volt, kibírtam és addig, amíg kellett. Igaz, kissé belerokkantam fizikailag is, de talán lelkileg még inkább, de túléltem. Most már tudom, hogy a pápa is ugyanígy érezhetett. Tudta, hogy meg kell mutatnia hitét, annak erejét a világ számára, ezzel er?t adott a gyengéknek, betegeknek. Szeretetével er?sítette ?ket a végs? percekig. Nagymamám, édesapám, édesanyám és Judit imádkozott utolsó óráiban, közvetlenül a halál árnyékában. Így imádkozott a pápa is, és kérte, hogy „Ne féljetek!”
Isten közelében lenni csodálatos dolog, az, hogy ezt párommal együtt élhettem át, így még szebb volt. Er?t kaptunk a további nehézségek elviseléséhez. Csendet teremtettünk magunkban és békét leltünk. Hazajöttünk, és az áldást, amit kaptunk, közvetítettük a körülöttünk él?k felé is. Amikor a pápa haldoklott, a televízióban minden nap láthattuk, hallhattuk a tudósításokat, hogy ha gyenge is volt már, de diktált a titkárának, üzent az embereknek. Judit is élete végéhez közeledett, er?t merített az utolsó úthoz a pápa erejéb?l. Amíg tudott beszélni, hangosan imádkozott, énekelt, kés?bb csak a száját mozgatta, csendben tette azt. Hallása megromlott, de csodás módon a harangzúgást észlelte, jelbeszéddel közölte velünk, hogy hallja. Igaz életével, hív? lelkével utolsó leheletéig Istenét követte, mint édesapám, édesanyám, nagymamám is korábban. Nehezen, zihálva vette a leveg?t, de mosolyogva búcsúzott, tekintetéb?l a szeretet fénye sugárzott felénk. Méltósággal, békével távozott. Ahogyan élt, úgy ment el közülünk, példát adott arról a mélységes szeretetr?l, amit Istenét?l kapott. Szeretteim hiánya még mindig nagyon fáj, de úgy érzem, hogy ?k onnan, fentr?l is figyelnek, tanácsot adnak nekem. Beszélgetek velük, itt vannak velem, csendet, nyugalmat érzek, ha rájuk gondolok. ?k is bejárták a maguk zarándokútjait, egész életükkel segítettek, példát adtak, utat mutattak. Igyekszem én is úgy élni, hogy úgy távozzak majd, hogy én is azt tudjam majd utolsó perceimben mondani az itt maradottaknak, hogy „Ne féljetek! Isten közelébe sietek!”
2008.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.28. @ 10:18 :: Kühne Katalin
