Meg?rzött öreg hangok
Vezér Erzsébet interjúi
Pet?fi Irodalmi Múzeum
Válogatott interjúk.
Szerk.: Maróti István és Eörsi István.
Pet?fi Irodalmi Múzeum, 2004. 310 p.
„Molnár Ferenct?l egy Schwartz nev? ember kért egy kis pénzt. Kölcsön. Molnár átnyújtott tíz forintot. Erre azt mondta a Schwartz: „Egy Molnár tíz forintot?” Mire Molnár azt válaszolta, hogy „Ezt nem a Molnár adja, hanem a Schwartz kapja.”
Semmi nem mindegy. Ez lehetne Vezér Erzsébet interjúinak mottója, azé a Vezér Erzsébeté, akir?l a nagybeteg Lukács György mondta, hogy a nevéhez f?z?dnek a legfontosabb könyvek, amiket 1945 óta kiadtak. A kötet csak azonban csak Vezér Erzsébet halála után jelenhetett meg. A beszélgetések egy része Darvas Lili, Lengyel Menyhért, Kardos László, Hauser Arnold, Hajós Edit, Ignotus magnóba mondott párbeszédeib?l áll. Fontos tudnunk, hogy noha a Vasárnap Körr?l, a Thália Színházról és a fiatal Lukács köré szervez?dött szellemi „kalandorokról” egyre többet tudunk (Lesznai Anna és Sinkó Ervin regényei meg is örökítették ezt a kort), mégis, ezek az interjúk nyomtatásban most láthattak el?ször napvilágot a Pet?fi Irodalmi Múzeum jóvoltából. A szövegeknek történelmi atmoszférája van. Engem mellbelökött az a mondat, amit Feny? Miksa, a Nyugat egyik vezéralakja Osváthról mondott:
” ? a mi ügyünk Keresztel? Szent Jánosa.”
Mintha valós id?ben játszódna a következ? történet.
Ambrus Zoltán, Ady Endre és Molnár Ferenc boros f?vel üldögélnek egy bakató konflisban. Ady arról beszél, hogy jöttéig csak két költ?je volt Magyarországnak: Csokonai és Pet?fi. A konflisban kisebb purparlé keveredett. Ady ragaszkodott hozzá, hogy fölmenjenek Molnár Ferenc lakására, s ? megírja ezt a Budapesti Naplónak. Ady állta a szavát. Másnap a cikkét közölték, de a retus?r azt tette hozzá szóban, hogy az írás „kissé zavarosnak mondható.”
Ám, közölték.
Néha felszisszen az ember.
Benedek Marcell mesél apjáról, Benedek Elekr?l. Azt mondja, hogy a világ Nyír? József hazug leírása (szó szerint ez szerepel a kötetben- Kerekes Tamás) alapján Benedek Eleket nefelejcskék szem?nek gondolta, holott barna szeme volt. Mit számít ez, mondhatjuk 2009-ben. Ám ezekb?l a morzsalékokból állhat össze a jövend? irodalomtörténete, ha lesz. Tények keverednek hamis illúziókkal, ám a könyv minden sora hitelességet áraszt. Hisz mindehhez hozzáteszi Benedek Marcell, hogy végre megjelenhet új kiadásban európai irodalomtörténete, amelyet eddig hetvenezer példányban nem olvasott senki.
A történelem leveg?jét érezhetni, amikor Dienes Valéria professzoráról, Bergsonról mesél, ki állítólag a következ?ket mondta:” Amit az ember leír, azt ne olvassa fel, és amit az ember elmondani akar, azt ne írja le.”
A köteten átvonul valami fanyar humor. A nagyok humora.
Molnárt megkérdezték New Yorkban egyszer, hogy hol ebédel, mire ? azt válaszolta: ”Másutt.”
A kötet beszélgetéseiben résztvev? személyek:
Feny? Miksa
-Benedek Marcell
-Féja Géza
-Dienes Valéria
-Hauser Arnold
-Hajós Edit
-Lesznai Anna
Ignotus Pál
-Hatvany Bertalan
-Fábry Zoltán
-Zelk Zoltán
-Haraszti Sándor.
Vezér Erzsébet így üzent a világnak.
„Eörsi István most sajtó alá rendezte Vezér Erzsébet világ körüli irodalomtörténeti magnetofonos vallatásait Meg?rzött öreg hangok címmel. (Szerencsére nem oral historynak szólítják, amit Tardos Tibor még úgy címezett: Elmondta Buda Mihály.) Vezér Erzsi magnetofonjába belemesélt Lengyel Menyhért, miszerint hóna alá vette színdarabját. Kassáról felutazott Pestre. Elment a kávéházba, ahol a Thália Társaság tanyázott. (Ennek helyén van a Fórum Mozi, akkor még Magyar Világ kávéháznak hívták.) Odaadta Hevesi Sándornak a darabot, mire bemutatták a Thália els? magyar premierjeként. Így ment akkor.
Kávéházi színházi forradalmárok megdönteni akarták a vígszínházi szériakomédiákat meg a Nemzeti Színházban a magyar múltak h?si unalmát. Friss hangot, nyers igazságot akartak hozni a színpadnak. Három egyetemista: Lukács György, Bánóczy László, Benedek Marcell, no meg Benedek Eötvös-kollégiumi társa, bizonyos Hóman Bálint alapította a forrongó színházat, a Thália Társaságot. Valamint ugyancsak az Eötvösb?l Kodály Zoltán, meg a fest?nek, képz?m?vészeti kritikusnak induló oroszlánfej? Márkus László és Moly Tamás, az els? magyar detektívregények szerz?je, m?vésznovellák szecessziósan finom írója, mellékesen színházi rendez?, aki a darabok többségét színpadra állította a Thália Társaságnál, karbantartotta az el?adásokat, rendet teremtett a színésznép között. Miközben Hevesi mély színházismereti tudásával ragyogott, és els? olvasásra felismerte Lengyel Menyhért színpadra termett gondolkodását. Az ifjú szerz? bankigazgatója, megtudván beosztottja drámaszerz?vé válását, páholyt rezerváltatott magának (a mai Vidám Színpad helyén m?köd? orfeum vasárnap délutáni irodalmi el?adására), megelégedettségében fél évre fizetéses szabadságra küldte Berlinbe Lengyelt, aki ott meg is írta a Taifunt, mivel éppen szemben lakott a japán követséggel, és a ki-be járó japánokat titkos társaságnak vélve beindult a képzelete. A szecessziósan egzotikus dráma azután körüljárta a világot. Egzotikumának nagy sikere lett: miként látja egy balmazújvárosi a misztikus keletet és a sárga veszedelmet”.
Molnár Gál Péter
Kerekes Tamás
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:32 :: Kerekes Tamás afterman
