Komisz kis kölyök volt, mint sok „legkisebb” a családban, akinek sikerült a feltétel nélküli anyai védelmet kiharcolnia. „Bármit tehetek, csak anyu legyen a közelben.” Az anyatigris pedig mindig a védelmére kelt, ha a két nagyobb lánytestvére le-lekent neki egy-egy „n?vérit”. „Nagyobbak vagytok, és ketten is! Nem szégyellitek a kicsit bántani? S még össze is fogtok ellene!” ? pedig Anyu háta mögül a nyelvét nyújtogatta. Hát igen, két nagy egy kicsi ellen, világrenget? igazságtalanság, de anyu a nyolc illetve kilencéves leányka ellen, az nem az?
Történt egyszer, hogy Anyu kiment pletyózni a szomszédasszonnyal s egyedül hagyta ?ket. A lányok egy pokrócon babáztak, az udvaron. Öcsi odasomfordált, elcsórta az egyik babát, megpróbálta lehúzni a bugyiját. Akarta látni, hogy a babának van-e puncija. Kisebbik n?vére, Joli rajtakapta, s lekent neki egyet. Öcsi akkor döbbent rá, hogy az ?rangyala nincsen kéznél. Bosszúból kitépte a baba lábát. Joli bosszúálló fúriaként ugrott fel, elkapta, de Eszter meg elkapta az ? karját:
– Megint verést akarsz kapni? Vagy térdepelni a sarokban? S Anyu megmondta, ha még megverjük, nem visz a tengerre. Hagyd, van egy jobb ötletem. Vetkeztessük le, s úgy küldjük árulkodni!
A szót tett követte. Megfogták a visító Öcsit, lehúzták a bugyiját, s kilökték az utcára.
– Na, szaladj árulkodni, te Júdás!
Öcsi még egy évvel azel?tt magától vetkezett le a tengeren. Nem tudta mi az a szégyenérzet. Ha kirándulni voltak, simán el?vette a fütyijét és elvégezte a dolgát egy bokor tövében a lányok szeme láttára. Amikor viszont kilökték az abban az órában népes utcára, kitört a nevetés. Újjal mutogattak rá a szomszéd gyerekek. Erre ? ijedten maga elé tartotta a kezét. Ett?l még nevetségesebb látványt nyújtott, s még a feln?ttek is kacagni kezdtek. Nem szaladt Anyuhoz, bár sejtette, hogy Mári néninél lehet. Csak állt ott, nem tudva mit tegyen. S helyzet egyre megalázóbb lett. Sírva kezdett dörömbölni a kapun. Egy id? után a lányok beengedték.
Anyu egy fél óra múlva került el?. Amikor belépett a kapun, a lányok babáztak.
– Öcsi?
– Valahol a házban… – felelte Joli, de szíve összeszorult.
Mi lesz most? – Öcsi mióta visszakapta a bugyiját bevonult a házba és nem jött el?.
Anyu megtalálta a szobájában félrehúzódva. Gyanús lett neki a máskor életvidám fiúcska magatartása, hiszen már az is furcsa volt, hogy nincs az udvaron.
– Valami baj van? Miért vonultál félre? Mi történt? Bántottak?
Öcsi megrázta a fejét. Anyu gyanakvó volt, de hát az ebédet hamar oda kellett tenni. A pletyózás kicsit elhúzódott… Majd kés?bb…
F?zés közben aztán a WC-re akart menni. Be volt zárva az ajtó.
– Igyekezz! – szólt be.
– Azonnal! – szólt ki Öcsi.
„Nahát! Bezárkózott… Sohase tett ilyet” – állapította meg Anyu meglepetten. De nem tulajdonított jelent?séget az esetnek. Amikor Apu hazaérkezett, Jolinak els? dolga volt, hogy mutassa meg neki a lábatlan babáját:
– Meg tudod javítani? Öcsi kitépte a lábát… – panaszolta legörbült szájjal.
– A kedvenc babád! Megpróbálom… – hümmögött Apu, de látta nem lesz könny? feladat. S semmiképpen nem lesz olyan, mint új korában.
– S te akkor mit csináltál? – kérdezte Apu gyanakvó hangon.
Joli hallgatott egy ideig. Apu csak nézett rá várakozóan.
– Semmit – válaszolta lehajtott fejjel. Amikor felnézett, Apu várakozó tekintete nézett vele szembe. Nyelt egyet. Úgyis kiderül… – Csak… Csak lehúztuk… a bugyiját, mert azután történt… miután Öcsi lehúzta a babáról a bugyit. S akkor mi is lehúztuk róla. De visszaadtuk! – tette hozzá gyorsan, hogy legyen valamilyen enyhít? körülmény is.
– Ezért volt félrevonulva Öcsi… – kapta fel a fejét Anyu is.
Bementek a konyhába, hogy megtárgyalják az esetet.
– Els? alkalom, amikor Öcsi nem jön hozzád árulkodni… Kicsit megszégyellhette magát, de kárt is tett a babában, tehát meg is érdemelte. Szerintem hagyjuk rájuk, ne avatkozzunk bele minden apróságba, intézzék el maguk között. Ha bezárta a WC-ajtót is, akkor még örülhetünk is neki. Ezt is megtanulta. A lányokat pedig meg kell dicsérni, mert ezúttal nem ütöttek hozzá. A végén még jó testvérek lesznek. – vonta le a végs? következtetést Apu.
Attól kezdve Öcsi hisztériásan zárkózott be a fürd?be, illetve szobájába, ha öltöznie, fürdenie, vécéznie kellett. „Átesett a ló túlsó oldalára, majd kinövi” – gondolták. Aztán megszokták, hogy még attól is dührohamot kap, ha Apu nyit rá véletlenül.
Se kisiskolásként, se kamaszodóként nem lógott ki a sorból. Pont úgy hetvenkedett, feleselt, pont úgy verekedett, mint más, a többi fiúval együtt ? is mosdatta a lányokat és húzta a copfjukat. Egy id?ben a többi fiúval kezdett mutálni a hangja, és kezdett serkenni a bajusza. A lányokkal való viszonyában talán kissé bátortalanabb volt az átlagnál, de nem felt?n?en. Neki is volt spontán merevedése és magömlése. De barátn?je nem. Ám a hormonok gy?ztek a félénksége felett. A lány ölelése normális fiziológiai jelenségeket produkált nála. A lány bátorította merészségét, s végül egy alkalommal a lány lakásán, csókolózás közben a lány ellökte magától, ledobta a trikóját, majd Öcsi nadrágját kezdte gombolni. Ekkor jutott eszébe az a rég elfelejtett jelenet, amikor ott állt, meztelenül s a lányok újjal mutattak rá, és nevették. Annak a pillanatnak a megaláztatása. Mire szabaddá lett az addig nadrágját feszít? szerve ott lógott petyhüdten, hasznavehetetlenül.
Ott állt másodszor megalázva, talán egy életre.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.04. @ 10:54 :: Vandra Attila
