Állítólag egyre enyhébbek a telek. Több évtizedes megfigyelés, mondjuk úgy nyolcvan, vagy száz év.
A környezetemben nincs ilyen id?s ismer?söm, ezért mondom, hogy: állítólag. Na meg azért is, mert emlékszem még apám intelmeire. Ez is köztük volt, egyikként. Nos nem az egyre enyhébb telek tapasztalata, hanem például olyanok, és talán a legfontosabbnak tartotta megosztani velem azt, hogy lehet?leg ne menjek zajos és nagy tömegbe, ha el akarom kerülni a bajt. A másik, de nem pont a fontossági sorrendben következ? intelme volt, hogy adjak az id?sebb, tapasztaltabb ismer?seim véleményére, tapasztalataira.
Saját elmondása szerint ? ez miatt nem járt templomba, nem pedig a rosszakarói véleménye szerinti ateizmusa miatt. Mondjuk, itt meg kell jegyeznem, én nem követtem e tekintetben a példáját, ha ismeretlen, új helyen járok, meg szoktam nézni az ottani múzeumot, templomot egyaránt. Ami viszont a több évtizedes megfigyeléseket illeti, lehet benne valóban valami, annak ellenére is, hogy én magam nem túl sok évtizede ugyan, de hasonló megfigyelést tettem az id?járással kapcsolatban. Ezen a télen is, ahogy beköszöntött, egy darabig egyre enyhébb volt, szinte folyamatosan melegedett, már teljesen tavaszias volt az id?. Talán tegnaptól vagy inkább tehetjük tegnapel?ttre is – mert végül is mindegy most már -, így a Karácsonyt követ?en, amikor is olyan rég áhított kabáttal leptek meg szeretteim, amelyben aztán mindegy, hogy mínusz húsz, vagy csak mínusz tizenöt.
Ott folytatnám azonban, mivel igen érdekes megfigyelés részese lehettem, és nem szeretnék senkit sem megfosztani az általam átélt élményt?l, tehát, amint már mondtam is, körülbelül úgy néhány nappal ezel?tt, de – ha jól emlékszem – mindenképpen Karácsony ünnepét követ?en valami iszonyú hideg lepte meg a környékünket.
El is határoztam – miközben a gusztusosan elkészített reggelinket fogyasztva tekintetemet a kertünkben lev? kis tavon pihentettem -, el is határoztam, hogy a kis dísztó partján ottfelejtett köveket zárt, védett helyre fogom tenni, mert a fagy hatására bizony darabokra hullhatnak, tavaszra. Az ember olykor, miel?tt megvalósítaná terveit, elképzeli a folyamatot, a megvalósítás folyamatát, némely esetben részletesebben, a megvalósításnál is részletesebben. Mondhatnám, úgy is: a megteremtésénél részletesebben.
Érdekes dolog ilyeneken elmélkedni, f?leg egy meleg szobából a fagyos tájra kitekintve. Vajon a teremtés – ha létezett ilyen -, vajon a teremtés is ilyen el?re megtervezett részletességgel kezd?dött? Vagy minden el?készületet mell?zve, robbanásszer?en, egyik pillanatról a másikra. Ez újabb kérdést vethetne fel: ez az egy pillanat mikor következett be? Már a teremtést megel?z? pillanatban, esetleg csak azt követ?en?
A legnagyobb k? tetején még ott feküdt, mintha csak napozna, a lányom által készített tekn?sbéka-szobor is. Ezt a kis agyagtekn?st igen kedveltem és semmiképpen sem hagyhattam magára, az id?járás viszontagságainak kitéve. Megdöbbenten vettem azonban észre, hogy idén már kett? van bel?le. Sebaj, gondoltam. Nem értettem, ugyan, mert tudtommal csak egy ilyen készült, de legfeljebb egy helyett most kett? számára kell helyet készítenem a pincében, a polcon.
Ahogy e teend?imet szép sorba helyeztem, magamban, és miközben már a tálamon lev? reggeli is furcsa módon egyre kisebb helyen volt fellelhet?, még egy igen furcsa dologra lettem figyelmes: a két tekn?s közül az egyik most már a másik tetején volt felfedezhet?. Egyértelm?en a napozásra felkészülten, lábait kényelmesen négyfelé kirakva. Téli tekn?sbéka – gondoltam, talán gyermekkorom valamely mesekönyvéb?l. Kíváncsian néztem csak ?ket, de éreztem, nem tudnám megmondani, mindez hogyan történt, mikor az el?bb még nem így helyezkedtek el. Azt persze meg sem említve, hogy a legfurcsább számomra az volt – és feltétlenül magyarázatra várt: hogyan és honnan került el? mínusz tizenöt fokos h?mérsékleten egy tekn?sbéka?
Bármi is a magyarázat, ki kell mennem és megnézni közelebbr?l, mert ha jól látok, akkor semmi kétség, meg kell mentenem a fagyhaláltól. Arra is gondoltam: bizonyára éhes, hiszen a jéggel, hóval borított udvaron nem találhatott magának megfelel? ennivalót. Itt megakadt a gondolatom, eszembe jutottak a kamasz koromban olvasott fantasztikus írások, melyeket igen kedveltem annak idején. Vajon valami megmagyarázhatatlan okból belecsöppentem volna a történéseknek egy ilyen síkjára?
Mindenesetre, hogy az elhatározásom szerinti segítséget megadhassam, tükörtojást készítettem gyorsan. Részben a reggelimet kiegészítend?, de másrészt a furcsa módon felbukkant tekn?s számára is.
Mint már említettem is talán, igen zord, hideg id? volt. Meleg ruhába öltözve indultam az udvarra, még a keszty?met is felvettem, emlékezve egy valaha keszty? nélkül elkövetett szánkázásra.
Az udvaron valóban ott volt a kerti tó partján a tekn?s, fejét felemelve, már szárazra merevedetten, teljes agyag mivoltában, pontosan úgy, ahogyan készít?je annak idején megadta formáját. Változást nem is annyira az id? okozott testén, mint inkább a kemence éget? h?je, mikor felvehette új alkotó anyagának nevét, a terrakottát.
A nemrég még vele együtt ott napozó, valódi, létez?, él? társának már csak h?lt helyét fedezhettem fel. Vajon tényleg ott volt, vagy csupán képzelgés az egész? Én találtam volna csupán ki az egészet, vagyis az én képzeletem szüleménye volt csupán? Tudtam, nem szabad a dolgokat egyoldalúan kezelni, a gondolkodás során helyet kell hagyni más lehet?ségnek is. Azt hiszem, ezt nevezik valami dialektikának, ám tévedésem jogát szeretném fenntartani. Nos visszakanyarodva az el?z?, be nem fejezett gondolatmenethez, az sem kizárt, hogy a kiindulópont ebben a helyzetben talán nem is a béka, amely tekn?s. Nincs kizárva az a lehet?ség sem egyel?re, hogy az egész történet nem is az én fejemben fogant meg, hanem talán éppen a tekn?sbékáéban. Ez lehetetlen! – kiált fel itt az olvasó -, ám miért ne volna lehetséges: nem tudjuk, ki gondolt els?ként: a béka, vagy netán én magam. Meg?rültem – gondoltam -, hiszen láthattam az imént a tekn?st. Most nem. Vagyis nem más az egész, mint képzelgés.
Nem, nem volt képzelgés, hiszen, ahogy mondtam is, ott volt a hely, ahol az imént még felfedezhettem, a ‘h?lt’ hely, melynek valóságosságához nem férhetett kétség. Még akkor sem, ha tudtommal a tekn?sbékák ilyenkor jól nevelten téli álmukat alusszák. Persze kivéve ezt az egyet, mely az imént még itt napozott, most már azonban – vélhet?en – vándorútját folytatja valahol.
Már csak egy kérdés lappangott bennem valahol egészen mélyen: „jó, jó, de mi volt akkor, el?bb: a tojás? Vagy a tyúk?” Ha a tekn?s által kitalált személy vagyok, erre soha nem kapom meg a választ. Viszont, ha én találtam ki mindezt, könnyen lehet, akkor sem kapok választ.(Maximum még egy nyugtatót).
Legutóbbi módosítás: 2009.02.07. @ 11:49 :: Berta Gyula
