Baljós pillanatban került nem megfelel? helyre. Félt is. Reszketve tette az els? lépéseket… habozott. Nem tiltakoztak ellene, ezért felbátorodott. Adott magából, gondolt rájuk, túlzott gondossággal válogatta az általa lelkesen összegy?jtött csillámpillanatokat, id?t szánt…, hogy szépet és jót adhasson.
Kincsecskéi ugyan f?leg csak számára értékek, hiszen bármelyikre ránézve csakis neki jelentenek a látványon kívül mást is, de azért buzdították a közel-távol mellette lev?k, és már akkor is megsimogatták örömpelyhekkel, mikor még bicskával farigcsált… és vadidegenek, más ért? tájakon fényes csillaghullással fejezték ki tetszésüket; érdek nélkül, hiszen ?k ezáltal nem kerültek el?rébb és magasabbra – mindezek valahogy adtak neki egy kis bátorságot ahhoz, hogy megmutathassa másoknak is féltve ?rzött csillámkáit.
Itt sem zavarták el, így lassan kezdte szinte jól érezni magát. S?t, hasonlókkal viszonozták kincsecskéit direkt neki címezve, és figyeltek rá. Már valóban örült, hogy idejött, szinte azt remélhette, hogy ha nincs ott egy ideig, még talán hiányozhatnak is kincsecskéi az ottlev?knek…
De beigazolódott a baljós pillanat sejtelme. Jött valaki, aki a régi id?k jogán saját képzelt trónusáról toronymagasságból szemlélhette és bírálhatta, valahol a kifogásolás és az ócsárlás között, szégyenérzet és visszafogottság nélkül a kincsecskehozókat.
Pedig megfelel? alázat nélkül m?vészet sincs… ez az alapszabály ?rá is vonatkozik, csak ? nem tudja. Itt alázatnak nyoma sem volt, és nem szivárványok jöttek abból a magasságból, hanem villámok. Az egyszer? csillámkák nem élhették túl.
De rájuk is virrad új nap. Meglesz a helyük. Ha máshol nem, gazdájuk és a közelállók szívében.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.07. @ 18:35 :: Jószay Magdolna
