Végül
az ember fog egy József Attila-összest,
megkeresi azt a bizonyos homokos,
lapos síkot, próbálgatja a biccentést,
hogy esztétikus legyen, mit tesz az ember,
és kalapját is fogja, hogy el ne szálljon,
mert még belehull a vízbe, s elnézheti,
gyorsabb-e a dinnyehéj, s fecseg a felszín,
s amihez semmi kedv már: mi van a méllyel.
Jól elvagyunk – Isten a maga dolgánál,
a kozmoszban ?rhajósfölvétel, hírlik,
hónom alatt meg a kötet, harminchat fok
lázban, de kabátom jól szigetelt, kaptam.
Engem csak a költészet érdekelne, ha
nem kéne élni mellette napi órát
vagy huszonnégyet; jó, fele alvással telt,
a többi ébren álmodással, de mégis,
lehet, hogy én így virrasztok, akár a bú,
mert ennyire tellett, nem éppen semmiért,
elképzelni azt a fülkefényt egykoron,
aminek tompult szalmafénye irányom.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.08. @ 22:11 :: Petz György
