Ez, bár annak látszik, nem épp
egy fekete massza, amiben
az üszkös kéz a hullámokat
keresztbe csapja.
Csak egy tál hideg méz,
és persze rideg még, és
az élettelen végtag
se halott, épp csak
elfáradt.
Mert elfáradt.
Ezért
a szemem az asztalon tartom,
az agyam az ágyon,
a kezem a vászon, és
a vetítés megindul,
a foltokat most át,
a fényeket most szét,
de miért is szédülnék,
ha még megvan a sajátom,
az álmom, pedig nem is vágyom
már a semmire sem,
ledobtam a díszt,
meggyújtottam, és
így megszakadva
éppen a lábam dobálom rá,
tapossa az örök végtelenségbe,
mert unom a hajszát.
A varratok a mellkason
rég behegedtek volna,
de olyan er?vel dobban a szívem,
hogy folyton széjjel hajtja,
és kimászik bel?lem,
odakuporodik az agyam mellé az ágyra,
és a szemem az asztalról
így rebbenés nélkül is látja.
Gy?lölöm ezt a nászt,
nincs élvezet benne semmi,
csak rideg pornó,
az agy ostorozza a szívet,
a szív tetti, hogy jó,
aztán ejakulál az agy,
és a racionalitás az ondó,
a szív persze megadja magát,
egy életen át eljátssza hogy boldog,
és lehet, sohasem derül ki az,
hogy magában mit hordott.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.12. @ 15:01 :: Szendrői Csaba
