Hajnalodott. Érezhet?en megváltozott a sötétség. Megváltoztak a zajok. Már nem léteztek önállóan, lassan elnyomta létüket az ébred? világ egyre er?söd? dübörgése. A szoba nyugodt homályának meghittségét váratlanul az ébreszt?óra hangja törte szét… Egy ideje már éberen vártam ennek bekövetkeztét. Bizakodva fordultam a másik oldalamra, de nem volt kegyelem, nem volt kibúvó, az óra megcsörrent, ellenállást nem t?r? hangját hallatva. Miel?tt még a másik szobát is birtokba vette volna, nagy nehezen sikerült megállítanom.
Tudtam, nehéz nap vár rám. Talán ez okozta önálló ébredésemet is, a várakozás, az izgalommal teli várakozás. Hosszabb készül?dést követ?en, ma lehet, megváltozik eddigi életvitelem. Miután elkészültem szokásos reggeli teend?immel, összekészítettem az eszközöket, a vizsgám letételéhez szükséges eszközöket, majd elhelyeztem ?ket a kocsi csomagtartójában. Így együtt sokkal jobban mutattak, teljesen tudományos és ennek kapcsán megalapozott volt a jelenlétük. Régóta tervezem már ennek a vizsgának a letételét, talán már gimnáziumi éveim alatt is ott lebegett a vágy, kimondatlanul is. Most elérkezettnek látszott az id?, minderre. Magam választhattam meg, mikor teljesíthetem megmérettetésemet.
Mint már mondtam, hosszas készül?dés el?zte meg mindezt, a téma alapos tanulmányozása nem volt nélkülözhet?. Könyvtári könyvek sokaságát áttanulmányozva kezdtem jártasságot szerezni az orvoslás e területér?l, majd természetesen elsajátítottam a szükséges gyakorlati megoldások elméleti alapjait is. Tudtam, ha kell? tudással felvértezve kísérlem meg a vizsga gyakorlati részének teljesítését, nem okozhatok csalódást sem az elvárásaimnak, sem családomnak. Elképzeltem, ahogyan egy sikeres vizsga birtokában térhetek haza szeretteimhez, immár esetleg doktori cím tulajdonosaként. Nem gondoltam volna korábban, hogy mindez valóra válhat, nem is tudtam magamban mit kezdeni ezzel a szokatlan megnevezéssel.
Indulás el?tt ízlelgettem a szót, nevem elé biggyesztve, félhangosan kimondva. Furcsa, bizserget? érzés volt és ízlelgetve mindezt, fogott el a szégyen, a szégyen, magammal szemben: hiszen én nem ezt akarom! Nem a címre, a tudásra vágytam, hogy végre olyan gyógyító munkát végezhessek, ami a társadalom hasznos tagjává tesz, amit örömmel tehetek, társaim életének megkönnyítésével. Tudom, vannak az ilyen munkának olyan kötelez?en végrehajtandó, talán a kialakult gyakorlat által is megkövetelt munkafázisai, melyekre ma még esetleg idegenkedve gondolok. Természetesen tudom – mindezek ellenére -, hogy ezek a teend?k éppúgy megszokott és elvárt folyamatai az orvosi ellátás teend?inek, mint maga a gyógyítás.
Ilyen és hasonló gondolatok hatása alatt, órámra pillantva megállapíthattam, hogy nincs tovább mire várnom, ki kell vinnem a garázsból a kocsit és nekivágni a mai nap teend?inek. Tudtam, hogy amint kiérek az autópálya forgatagába – a legújabb el?írásoknak megfelel?en – bármely pillanatban kezdetét veheti a vizsgám: bármikor utolérhet az el?ttem még ismeretlen autó, melyben a gyógyítandó beteg helyezkedik el és mögötte, számomra szintén felismerhetetlenül a beteg autóját követ? autó. Ez utóbbiban a vizsgabiztossal.
Magasabb évfolyamban tanuló hallgatótársaim, kérdésemre – akkor miként tudom meg a vizsga kezdetét, ha ilyen felismerhetetlen minden – azt a választ kaptam, hogy ne csüggedjek, majd tudni fogom, mint ahogyan valamennyien így voltak vele, és mint ahogyan valamennyien megérezték, szinte, apró, de jól értelmezhet? jelekb?l. Beültem az autóba, és – lesz, ami lesz – elindultam. Az autópályán már nagy forgalom volt.
Szerencsémre f?leg a szemben, felém haladó sáv volt telítve, így remélhet?leg valóban észreveszem, ha megkezd?dik a vizsgám. (Állítólag akadt olyan vizsgázó is, aki nem figyelt fel az ?t követ? vizsgáztató és az azt megel?z? „beteg-szállító” járm? jelenlétére, így aztán csodálkozva vette át bizonyítványát, amit mindezek ellenére, az indokolás szerint azért tehette meg, mert nem követett el a betege állapotát súlyosbító baklövést.)
Ehhez hasonló gondolatok – vagy talán már nem is gondolatok, hanem ?rületek – jártak a fejemben, miközben szemeimet, szinte állandó jelleggel a visszapillantó tükrökön járattam. Nem kerülte el figyelmemet, amint egy gyanúsan gyorsan érkez? Trabant már csaknem féktávolságra közelített meg. Vezet?je váratlanul megkezdte az el?zésemet. Ez megnyugtatott, annak ellenére, hogy tudtam, nem kis sétaautó, amit vezetek. De sebaj, ma ilyen napom van. És ma talán ilyenek a Trabantok. Nem okozott nálam problémát, tudom, hogy hazánkban a fejl?dés általános. Hamarosan azonban – ahogyan id?sebb hallgatótársaim is megjósolták – tudtam, itt van a vizsgabizottság a beteget szállító autóval együtt, egymást követve a nyomomban. Kétség is volt bennem, természetesen, hisz nem vagyok tévedhetetlen: ki tudja, vajon ezek az autók tényleg az általam várt autók-e?
Egyre közelebb jött az engemet közvetlenül követ?, mintha szándéka a megel?zésem lenne, mintha ez, az egyetlen cél éltetné – annak ellenére, hogy megállapíthatóan autómmal teljesen azonos márkájú és lökettérfogatú autónak t?nt. Vezet?je egy fiatal, jólfésült fiú, ellentmondást nem t?rve megkezdte az el?zésemet. Er?lködése nevetségességét a gázpedálom enyhe érintésével adtam tudtára. Még mindig frissen és üdén lendült el?re kocsim, majd én is rádöbbenve az aránytalan er?viszonyokra kissé elszégyelltem magamat, és visszavettem a sebességb?l. Akaratlanul szerzett versenytársam felcsillanó szemekkel vette tudomásul tétovázásomat és mindent -, de talán inkább csak a visszapillantó tükrömet – elsöpr? akarással került mellém, már csaknem hajóhosszal vezetve, kett?sünk konvoját. Újból kissé megérintettem a gázpedálomat, amely tényen magam sem lep?dtem meg, hiszen ez a gázpedál volt a legközelebb hozzám, szemben az övével. Mellékerülve, már csaknem megel?ztem, mikor észrevételeztem a fiún, annak diagnózisát: a verseny hatására csaknem habzott a szája. Gyors vizsgálatom során, melynek pontosságát véd?üveg is korlátozta, megállapítottam, hogy – annak ellenére, hogy már veszettül felgyorsultunk – tehát egyértelm?en megállapíthattam, hogy veszettségr?l sincs szó az esetében.
Ekkor – váratlan ötlett?l vezérelve – lassítani kezdtem. Éppen id?ben, mert az utólagos elmondások szerint kismérték?, de félreérthetetlenül jelenlev? habosodás volt megfigyelhet? szájam egyik bal szegletében, míg le nem töröltem. Az események ett?l kezdve felgyorsulva pörögtek, ahogyan visszaemlékszem: fiatal versenytársam kirobbanó örömmel viharzott el mellettem. Megmentettem, tehát megmentettem az ?rülett?l, mert egyébként jól láthatóan: bele?rült volna, ha nem el?zhet meg. Így elkerülhette az ideggyógyászati kezelést, ami gyakorlatilag gyógyult állapotot jelent a számára.
Számomra pedig a disszertációm, melyért már amúgy is majd meg?rültem többek szerint.
Meg?rülök, hogy gondolhatják ezt – rólam…?
Legutóbbi módosítás: 2009.02.13. @ 12:07 :: Berta Gyula
