Jávorka Ágnes : Egy bárpultnak támaszkodva egy ismeretlenhez

Szeretnélek megkérni, ne hagyd, hogy beszéljek,

ne regéljem el a múltam minden zegét-zugát,

hogy milyen az ajtóm előtti kötélre tekert

borostyán, mit nem is én fontam rá, s róla se

beszéljek, aki ezt tette, nem fontos,

nem az egyik szeretőm volt, csak egy lány,

egy sittes konténerből szedte ki, ide kötötte,

de mondom, ennek semmi jelentősége,

a levegőről se engedd, hogy meséljek,

amit két slukk között fújok ki fáradt éjeken

pokrócba burkolózva a hideg ellen,

félbeszakadt viták közben behallatszó sziréna-

zajban, mert az folyton van, egy kórház

mellett lakom, az udvarra egy diófa vet árnyékot,

így aztán nehezen száradnak a kiteregetett ruhák,

sok lépés a bizalom, gyanútlan gyúrják finom

masszává az éveket a hiába volt mosolyok, a fáról

meg csak hullanak a levelek, sárgák, vörösek,

őszi cipőm keresem a gardrób aljában, közben

azt képzelem, csokit osztok cigánykölyköknek,

érted már, ugye érted, miért esdek, koptatom a

térdem, hogy fogd be a szám vagy tépd ki a nyelvem?

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:11 :: Jávorka Ágnes

Szerző Jávorka Ágnes 0 Írás
Nem tudom.Talán ha tüzet raknánk egy csillagos esten,vagy egyéb romantikus szituációban szemtől-szembe,kellemes háttérzenével,lódobogással,egy vadul zúgó folyó partján húnyt szemmel nézve az álmodott színeket,csapdosva a szúnyogokat, talán kinyögnék valamit.Voltez500karakter?