Tengerparton ülök,
A hajót figyelem,
Árboca felhúzva,
A szél duzzasztja. – az árbocot? Nyilván nem, de ezt írtad.
Messzire halad,
A végtelen vízen,
A kék tükör reá,
Árnyékot nem vet. – Hogy az alul lévő víz nem vet árnyékot a felül lévő hajóra, evidens.
Egy leány áll az
Első korlátnál,
Kezében egy szál
Vörös rózsa van.
Nézi a mélységet,
Mi előtte terül el, – Nem a tengeren vagyunk? A mélység hogyan terül? Szét? És akkor sekély lesz?
Halkan egy dalt
Dúdol, a semmibe.
A virágot arcához
Emeli, illata átjárja,
Nem gondol már a
Fiúra, aki neki adta.
Szívéhez szorítja,
Majd beejti a vízbe,
Utolsó pillantás
Kíséri a mélybe.
A búcsúzásnak,
Szemlélője vagyok.
Az elfelejtett élet,
Hullámsírba jutott
———————————–
Kedves Anna, nem cikizem végig az írásod, nem volna elegáns. A hallgatás viszont nem segít rajta: egy igen rosszul összerakott giccshalmazt sikeredett most megosztanod velünk. Sajnálom.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.15. @ 17:25 :: Lénárt Anna