Berta Gyula : Szívdobbanás

Nagyot dobbant a szívem, ahogyan újra megláttam. Tudtam, hogy így lesz, nem voltak kétségeim efel?l.
       Tiszta, világos környezetben csak vártam, hogy eljöjjön, újra hozzám érjen.
       Már nagyon hiányzott, hogy jelenlétével megdobogtassa azt a szívet, amelyikkel egyszer, valamikor régebben már megtette ezt.
       Fiatal voltam, még ennél is fiatalabb, mint most.
       Kamaszkorom egyik nyarán találkoztam vele el?ször, akkor kerültünk els? alkalommal közelebbi kapcsolatba.
       Érintése el?ször még hidegen hagyott, de kés?bb már, mintha szikrák pattognának köztünk, ahogy hozzám ért.
       Felemel? érzés volt, akkor értettem meg el?ször, miért hozzák sokan a halállal kapcsolatba ezt az érzést.
       Az els? reakcióim, ahogyan megérintett, valóban, akár a megsemmisülés, mámorosan kapkodtam leveg? után.
       Szerencsére ? nem vett észre semmit, mindebb?l, továbbra is b?römhöz simulva helyezkedett el a mellemen.
       Tudtam, közeledése hozzám, távolodást jelent számára, megszokott környezetét?l.
       Most itt áll mellettem…
       Nem gondoltam volna, hogy egyszer engemet is hatalmába kerít ez az érzés.
      Az eseményekt?l kábultan tértem magamhoz. ? ott feküdt mellettem, és egyre er?sebb volt a szívdobogásom.
      Meg sem mozdult, csak feküdt mellettem. Hálásan néztem rá, egy feliratot olvashattam rajta: „defibrillátor”.