Gyomorszáj tájékról
indul az érzés,
szétárad alattomban,
kibuggyan körmeim alól.
Széthullok.
De a bőr tartja még
jégvirágos kedvemet.
Fagyott mosoly.
— Egy kicsit hiányzol,
remélem, hallok felőled! —
Sikoltanék…
ENNYI?
Nem érdemelsz Te meg.
Csalódás nyaldossa
kinyílt sebemet.
Belém harap és
vigyorog:
— Úgy kell neked,
ha amid van,
olcsón adod! —
Nem, nem vagyok jól.
Csak túlélni akarok.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: Grin Sándorné