Fölázik bennem a mozdulat,
mélypontom dús ajkadra ül,
vágyam beléd reszketett,
szemérmed előre menekül.
*
Viháncol, fut az idő
– mint szószegő szerető,
elcsatangol-
tonnás hangján egybemos
álmot, szerelmet,
mezítelenül hagyott lelket,
zabolázott kényszert,
ékszerbe képzelt csókot,
közös holnapot.
Kinek jelezzen az éhes,
hisz’ a kétes másnapért,
ezernyi szomjazó eseng.
*
Tépett párnádba lélegzem,
sistergő remények álmát,
féltem jó szagú könnyeid,
bőröd üzenetét.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.13. @ 20:18 :: Serfőző Attila
