– négy –
az ablakon végig csorgó
pára némasága és valami örök
motozás, hogy ott leszünk
a s?r? szófoszlányok és kettétört
utak között, félig megrekedve.
mikor megint ott állunk, kézen fogva
az aluljárók monoton zajában
és a város megfejtésre váró jelei
értelmetlen vonalakat tetoválnak testünkre.
ne szólj.
és én majd úgy csinálok,
mintha mindent értenék ebb?l
az elvékonyodó, folytonos várakozásból.
2009 január
Legutóbbi módosítás: 2009.04.03. @ 06:47 :: csurai zsófi