Filozófus, aki irodalmi Nobel díjat kapott
Életm?ve, az 1889-t?l, az »Essai sur les Données immédiates de la Conscience« megjelenését?l a »Deux Sources«-ig, 1932-ig terjed? id?ben alkotott m?vei az európai kultúrhistóriának kissé talán túlságosan is és fájdalmasan érdekes korszakára esnek. A filozófia történetében jólismert és gyakorta tapasztalható jelenség a gondolkodásbeli pálforduló; ilyenkor – teszem azt – az »etika Kantja lerombolja a kritika Kantjának alkotását«, avagy a »kritikában szám?zött metafizika besomfordál az etika hátsó-ajtaján«. Az évolution filozófusának gondolkodásában – egészen ifjú tanulóéveit nem számítva – ilyetén revolució nem található. Bergson szellemi pályafutásának ez a töretlensége igen meghökkent? jelenség és – eléggé kényelmetlen módon – ellentmond a szellemtörténet összes játékszabályainak: a koreszmékkel szemben mutatott eme fölényes szívósság megbolygatni látszik sok szép elképzelést a kultúrhistória »törvényeir?l«, intellektuális és antiintellektuális, individuális és univerzális korszakok népszer? és hatásos váltakozásáról. Mert ha Bergson egykor korszer?tlen, de népszer? volt, akkor ma korszer?, de népszer?tlen s ilymódon valódi gondolkodástörténeti jelent?sége kisiklik a szokásos szellemtörténeti kategóriák korlátaiból; mintha tanításának sorsa igazolni akarná annak tartalmát: hogy a praktikus célból megkonstruált id?fogalom soha nem lehet azonos a spontán teremt? tartammal…
Mátrai László
BERGSON, Henri (1859, Paris – 1941, Paris): francia zsidó filozófus, a 19. század vége életfilozófiai fordulatának meghatározó alakja, az intuitivizmus rendszerének megalkotója, a modern vallásbölcselet perszonalista vonulatának jelent?s szellemi el?készít?je. Tanulmányai befejezése után középiskolákban tanított filozófiát; 1899-t?l az École Normale Supérieure, 1901-t?l a College de France nagyhír?, tanítványok seregét vonzó filozófiaprofesszora volt. Tudományos munkája mellett az 1910-es években több diplomáciai küldetést teljesített; 1901-t?l volt az Académie des Sciences morales et politiques, 1914-t?l az Académie francaise tagja, az 1928-as irodalmi Nobel-díj kitüntetettje. Az 1900-as évek elején a hagyományos metafizikát elutasító dinamikus és szubjektív szemléletével Bergson. jelent?s szellemi hatást gyakorolt a kibontakozó katolikus modernizmusra (¤ A. Loisy, ¤ E. Le Roy), aminek köszönhet?en Róma több m?vét is indexre tette. Ugyanakkor maga B. kezdett?l rokonszenvezett a katolikus eszmékkel és élete vége felé különösen közel került az általa egyre inkább irracionális intuícióként és életérzésként felfogott katolikus hithez; az áttérést?l végül már csak az üldözött hitsorsosaival való szolidaritás tartotta vissza. Bölcseleti rendszere alapjaként Bergson. az id?, mint a létezés kerete kétféle fogalmából indult ki; az id?beliség a testi, fizikai világ ideje, amellyel az él?lények, az ember, az aktív szellem teremt? ideje, a tartam, mint irreverzibilis fejl?dési elv áll szemben. Ez utóbbi az élet világában jut érvényre és tartamában valósul meg a teremt? fejl?dés, az életer? – az anyagi lét statikus korlátait folyamatosan meghaladó – kibontakozása. Az emberi értelem ennek a teremt? fejl?désnek a megismerésére tör, ám ezt nem a ráció, hanem csak az átélés, a beleélés, az intuíció révén képes elérni. Ezen a ponton lép be Bergson. rendszerébe a vallásfilozófiai tematika, hiszen a teremt? fejl?dés transzcendens horizontján egy olyan végs? metafizikai elv körvonalazódik, amely világosan a kezdetre, mint teremtésre és a végs? teljességre, mint szeretetre, valójában Istenre utal. Ez a gondolati lezárás teszi B. vallásbölcseletét a keresztény perszonalizmus fontos el?készít?jévé és ez az oka annak, hogy gondolataiból olyan jelent?s katolikus bölcsel?k is merítettek, mint ¤ J. Maritain vagy ¤ E. Mounier, a magyarok közül ¤ Prohászka Ottokár vagy a személyes tanítvány, ¤ Dienes Valéria.
F? m?vei: Le rire, Felix Alcan, Paris: 1900.; L’évolution créatrice, Felix Alcan, Paris: 1907.; L’intuition philosophique, Felix Alcan, Paris: 1911.; Durée et simultanéité, Felix Alcan, Paris: 1922.; Les deux sources de la morale et de la religion, PUF., Paris: 1932.; Oeuvres completes 1-3., PUF., Paris: 1946. Magyarul: A nevetés, Révai, Budapest: 1913.; Id? és szabadság, Franklin, Budapest: 1925.; Metafizikai értekezések, Franklin, Budapest: 1925.; A teremt? fejl?dés, Franklin, Budapest: 1930.; Az erkölcs és a vallás két forrása, SZIT., Budapest: 2002. Irodalom: H. Gouhier: Bergson et la Christ des Evangiles, Fayard, Paris: 1961.; Dienes Valéria: Bergson filozófiájának alapgondolatai, Franklin, Budapest: 1929.; Sándor Pál: Henri Bergson filozófiája, Gondolat, Budapest: 1967.
*********************
Kedves Afterman! Néhányszor már megbeszéltük veled, hogy az ilyen jelleg?, nem önálló alkotásokat inkább a Naplóba tedd fel, kérlek.
A.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Kerekes Tamás afterman
