Messzi éjek alkonyánál
Szárnyaszegett álmokon,
Sötét habján a Tiszának
Lágyan ring a csónakom.
Hová viszel, kicsi csónak,
Lidércfényes gondolám.
Csillaghullás ott a szónak
Mind ugyanaz bú okán.
Tükrét fodra összetörte,
Fekete mély: esküv?…
Táncát járja h?en benne
Halott násznép, pezsdül?.
Zúg a tajték, zúg a gyászdal,
Fátyol lebben: elszakad…
Emlék lettem, Zeám, nálad,
Mint olyannak, ez marad.
Új mesét nyit, újabb árral,
Mint/lett/volna ablakot.
Ágya könny? gyermek bájjal,
Kisded rajta rég halott.
Mint az amott, perdül által,
Látomás vagy, égi jel.
Gy?r? örvény mélybe rántó,
Fellegtép? vad dörej.
Lebben? vágy, rajta víznek
Színe, árnya összefolyt.
Mennyasszonya eltört szívnek
Márványk?, most szürke folt.
Fenn a lenttel összen?ve,
Fakó lovon vágtató,
Koporsót hoz: erre j?-e?
Csend a csónak, zajfolyó.
Sír a nádas, búsan fekv?,
Nap vörösl?n égre száll,
Izzik a víz ölelkezve,
Engem feled, vér szitál.
