Ballada a barátságról
Volt egy nyár ’96 züllött, gyönyörű nyara,
mikor úgy festett álmokat három jókora
gyerek – kinek közös volt minden pohár bora -,
hogy barátságuk nem tépázta soha,
se nő, se pénz, sem az idő foga.
S ahogy nézték az elfolyó arany nyár
színe változását, ahogy lustán járt
az este s minden kattanás már
rozsdát mart a múltnak óralapján,
– akkor így szólt az egyik merengve:
-,,Ha engem ér majd a szerencse,
– melytől nem álltam soha messze –
most vállaitokkal mondom kezemben,
ígérem, akkor is ti lesztek eszemben.”
A másik jobbjáról válaszolt:
-,,Csakhogy minden változásra érik,
s szavaid súlyát majd az évek mérik!”
S a harmadik mondta rá a végszót:
-,,Én láttam már varjút karón,
s szakadt mellényt úri szabón.
Tíz év s minden szó lefolyik a Dunán,
tíz év, de még annyi sem kell talán.”
S így szállt fejükre az éjjel szeliden,
sötét uszályában kísérve őket és nemigen
értették míly erő fogja őket egybe.
S mikor az idézett szerencse lihegve
megérkezett, közös üzletet nyitni Pestre,
a holló már fenn ült a kereszten,
s bele kiálltott az éjbe rekedten.
Mint a bűbáj, szállt homlokukra Fortuna arany pora,
s oldott hajával nékik táncolt a vágyak asszonya,
s ahogy fejüket egybe fogta az éjszaka mámora,
borukat itták rá, hogy ne jöjjön vissza többé soha,
kámzsás koldusidő üres markú aszott kora.
Csorgott a méz, száz új ,,barátot” csalva a csupor köré
s kihasználva egyikük verseny s győzelmi ösztönét,
– ahogy zöld legyek raknak lárvát friss sebekbe
s kikelve virulnak gennyes levekbe -,
mutatni kezdték néki az utat, könnyedén nevetve,
mondván: – egy igaz út visz, a többit feledje.
S mivel a gondolat nem volt napi kenyere,
– és dagadni látszott mind a két zsebe -,
néki is készült egy csalóka, rafinált eszme,
mely könnyű fátylat húz a szemre,
melytől hinni kezdi, ő a lét kegyeltje,
de mire ébred, már rögök kopognak felette.
És feledtetve a világot, ígéretet, napot, barátot,
a szcientológia alapos, gyors munkához látott.
Csak hitet kért és vagyont, melyért
röntgen szemet és tévedhetetlenséget igért.
Dogmákat és ideológiát vakon követve,
egyházának újjára tekerve, észre sem vette,
hogy szegényen sohasem keresték,
és régen csak annyi volt különbség,
hogy voltak, akik szerették.
Márton Zsolt
illusztráció Bartos Endre: Bálványimádók
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Márton Zsolt
