Muszáj kiölnöd bizonyos érzéseket, hogy tisztán láthass.
Mikor az ember olyan helyzetekkel találja szemben magát, melyek deja-vu-nek t?nnek és talán szép emlékeket idéznek benne, vagy éppen egy tökéletesen bizonytalan helyzetben különböz? utak kerülnek a lába elé…
Melyiket válassza? Mindig ott egy apró csapás a tökéletesen tiszta, hedonizmustól mentes életnek, jöv?nek; célnak. Ám ezt a magunkfajták mintha csak néha oldalvást pillantva észrevennék, mindössze egyetlen pillanat erejéig, amíg talán megmozdul bennük valami lelkiismeret-féle, s elképzelik, milyen lenne – majd rágyújtanak a következ? szál cigire.
Elindulsz hát egy úton. A vége mindig tökéletesen homályos és sohasem tudhatod, mikor fog egy újabb ösvény nyílni melletted. De te csak mész, mész gondolkodás nélkül, vagy csak mert így kényelmesebb, ez már egy kitaposott ösvény.
Közben aztán elfáradsz. Vagy talán az elején tömegével nyíló virágok fényessége már elkopott, és unalomba folytott, etikett-szer? aktuális világodat meguntad, hisz te is csak ember vagy.
S te megkérded magadtól, minek mennél tovább, mikor oldalt oly csodás virágokkal teli ösvények nyílnak? Csodásak bár, gondolod, de gyilkosak és mérgez?k. Elcsábulsz néha a szomszédos ösvényre, bele-belekóstolsz a méregbe. Fogalmad sincs, mit tégy vagy hogy hogyan másképp, mikor már annyiszor végigjártad ezt az utat, s félsz, mégha álmokat, jóságot is ígér, azt, amit mindig is keresel er?dnek erejével, mert valami mindig elromlik.
A valami pedig te vagy, ezt tudod jól. És mégis mi lesz, ha ismét elromlasz? Miért nem jó neked soha semmi? Többet vársz, jobbat akarsz, de hova tovább?
Lefekszel egy bokor aljába, mikor látod az éjjeli égbolt közeledtét. Falatozol a bogyóiból, belecsipegetsz gyümölcseinek édes húsába, mint a madarak.
A bokor megvéd, enni ad, majd a diderg? éj leszálltával meleget akarsz,s nem tudsz mást elégetni, csak a bokrot. Fogalmad sincsen, mit tegyél, hogy elégesd a jótev?d, vagy fagyj jegesre. Végül fogod, és a következményeket félresöpörvén nehéz lélekkel, de felszabadulva valami kényelmetlen érzés alól elégeted a bokrot.
Utána megint fázni és éhezni fogsz. Nem lesz hol lefeküdnöd, egy hely, mely talán megnyugvást adhatna. De reménykedsz, hogy egyszer majd találsz egy újabb bokrot, aki mellett megpihenhetsz. S talán jön, de te ?t is felégeted. Majd az azt követ?t is.
Találsz még valaha olyat, amely elég er?s és eleven ahhoz, hogy önmagától felmelegítsen önnnön h?jével s nem kell folyton csak rombolnod?
Mész az úton, s meglátsz egy újabb bokrot. Lélegz? és eleven, mint amilyennek az összes többi t?nt eleinte. S most mit tégy? Ismét elfog a magabizonytalan tettreképtelenség, és csak állsz majd egy helyben, megvárván míg a szél oda nem lökdös a bokor elé? Vagy inkább maradsz az el?z?nél, aki akkor épp kevésbé oly nagy, er?s és vonzó, mint a szembenálló, de talán közelebb van és könnyebb ?t elérni?
Mikor égetsz utoljára?
_______________________________
Ugyancsak a fényképedre és nevedre várva teszem parkolóba, kérlek a szabály betartására: A.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: zsüdit
