A kis okkersárga története
Hol volt, hol nem volt, a szivárvány összes színén is túl, ahol minden árnyalat boldogan túrt, élt egyszer egy kicsi, árva, elhagyatott okkersárga.
A hatalmas Színbirodalomban, minden kis újszülött szín a bölcs?jéb?l kitoppanva boldogan vette tudomásul, hogy ? az anyukájára ütött, hisz piros lett, mint a szerelem, a boldogság feledhetetlen színe. Volt, aki büszkén állapíthatta meg, hogy ? még szerencsésebb, hisz mindkét szül?je génjeit örökölve a zöld szín büszke tulajdonosa ezentúl. A sárga, és kék szül?k pedig büszkén tekintettek újszülött csemetéjükre.
Egyedül a kis okkersárga nem találta a helyét, és bánatosan pillantott hol az egyik színcsalád, hol a másik színcsalád felé.
Árva volt. Apukája és anyukája egy szörny?séges színgyilkosság áldozatai lettek az ? születését követ?en, s így szegénykének árvatanodában kellett töltenie az életét.
Senki sem mondta neki, de szép vagy, de szerencsés, amiért ilyen szép színed van. ?pedig elveszetten, és tanácstalanul nézegette magát a szivárványos víztükörben, hogy melyik színárnyalathoz is hasonlít leginkább, de egyikkel sem egyezett.
Amikor már olyan nagy lett, hogy egyedül is elmehetett hosszabb id?re az árvatanodából, elhatározta, hogy végigkérdezi az összes feln?tt, büszke színt, hogy ? melyikhez is hasonlít a legjobban, ki is ? valójában.
Csakhogy a feln?ttek nem voltak elég okosak, és tapasztaltak, hiába járt hát házról házra, mindenhol tanácstalanság, és dilemma fogadta. Annyit sikerült csupán kiderítenie, hogy a sárga egyik távoli leszármazottja, de ennél többet egy szín sem tudott.
A kis okkersárga végül elkeseredésében megkereste a színbirodalom vén bölcsét, akit csak létfontosságú esetekben zavarhattak meg a színtanács tagjai, ám ?megkeményítette lelkét, egy élete, egy halála, megpróbálja.
A bölcs fenn lakott a Színbirodalom egyetlen színpompás dombocskájának csúcsán. A kis szín felbaktatott hát, megállt az ajtó el?tt, nagy leveg?t vett, és bekopogott.
– Ki az? – dörrent ki egy hatalmas, haragos hang.
A kis okkersárga meg se mert szólalni, csak bátortalanul benyitott. Az öreg bölcs, amint meglátta megszeppent arcát, megenyhült, beinvitálta, és megkérdezte, mi járatban van.
?elmesélte, hogy árvaházban nevelkedik, szülei születése után meghaltak, és senki sem tudta neki megmondani, ki is ? valójában.
A bölcs összeráncolta bozontos szemöldökét, megköszörülte rekedtes hangját, majd így felelt:
– Oh, ezek a buta feln?ttek, olyan gyorsan felejtenek. Hát, már nem emlékeznek, hogy annakidején pont a te színed volt, az, aki megmentette a birodalmat? Gyermekem, te a mustár színét örökölted, a mustármag pedig a leger?sebb a világon, menj hát, immár te is emelt f?vel, büszkén. – mondta az öreg bölcs, és a kis okkersárga meghatottságában, boldogan táncolt ki az ajtón, le a domboldalon, be egyenesen a birodalomba, aminek most már ? is büszke lakosa lehetett.
Barnet Mónika
2007. 02. 28
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Barnet Mónika