Mi sparti la pioggia dalla nuvola,
La paura del conoscere.
Felh?b?l es? szórt szét,
félelme a megismerésnek.
Unokatestvérének
(Al cugino, T.S.†23)
Mi sparti la pioggia dalla nuvola,
La paura del conoscere.
Lehet, rossz így, pedig így érzem.
Akinek szánnám – rég nincsen már;
Hát szánom ?t, mert mindig magam.
Vele jobb volt, mert se ?, se én;
Folyvást másba ojtottuk magunk,
És arról beszéltünk-hallgattunk.
Ezt úgy határoznám: ifjúság,
Kir?l szó van, majdnem testvérem,
S régebben nincs, mint amennyit volt.
Felh?b?l es? szórt szét
Félelme a megismerésnek.
Túl rövid így az els? sorban,
A második tökéletes lett.
Hiába, a sokéves rutin.
Leopardi és Kosztolányi
S Pier Paolo Pasolini
Kötetét mutogattad nekem,
Én meg akkor haltam bele épp
József Attilába. Szégyenbe,
Hogy túlélhetem azt, ki úgy élt.
Kamaszkornak hívták; gy?löltük,
Hogy így merik, s majd mi is nem soká’.
Mert lecsengnek örök zengzetek.
Felh?b?l es? szórt szét
Félelme a megismerésnek.
Hol vagy, végtelenített szalag
Valami régi TESLA magnón,
Folytonos vádbeszéd, sercegés?
Miként nagy vallásalapítók,
Te sem merted a gyümölcslétet
Magad-éltedben édesítni?
Beszartál a félelemt?l tán,
Vagy a daganat lökött odább,
S az utazás koponyád körül,
A morbid humor bölcsessége,
Ahol a fájdalom a véggel
Oldható. Szólsz majd, mire jutsz –,
De te azóta se jeleztél,
Én meg úgy tettem, mint aki él,
Pedig a várás tart itt, hidd el.
Félelme a megismerésnek
Felh?b?l es? szórt szét.
Nem volt jó a második sor sem,
Felcseréltem, legyen indokká,
Te talán – mosoly – másként tennéd,
Mert tudtál olaszul, magyarul;
És okoskodtál, finomkodtál,
Mikor a megéltekkel jöttem,
Hiszen több annál a lehetne,
A bármikor, bárhol, a minden,
Mert tele vagy elméletekkel.
Miért hiszed a csöndet többnek,
Mert hallgat, emlék vagy provokál,
Mondd meg, ne kertelj, – kérlek – beszélj!
Ne gyere felh?kkel, es?vel
Ha idebenn szét is szed vihar;
Napot, feljöv? csillagot szólj!
Szétmázolom a megismerést,
Ha nem vagy benne s nem általad
Kapom ezt az örökös es?t.
Mi sparti la pioggia dalla nuvola,
La paura del conoscere.
Felh?b?l es? szórt szét
Félelme a megismerésnek.
Itt állok, mert mit is tehetnék.
Megismerés olvasztja szívem,
Fejemen es? az ég: legyél.
——————————————-
2008 augusztusának vége felé már egyszer beküldted ezt a verset. Akkor volt benne egy vessz?hiba, azután publikáltuk. Nem így volt szakaszolva.
1. Hogy-hogy már megint itt van?
2. Miért tömbösítetted?
Legutóbbi módosítás: 2009.04.26. @ 20:33 :: Petz György