Ã?Â
Koromsötét éjjelen szemünkkel
semmit nem fogunk fel a világból.
Kell egy gyertyányi fény,
mely a tárgyakról visszaver?dve
dereng? képekké teszi a látható világot.
Ã?Â
Majd felkel a nap
éjsötétb?l vakító fénybe lép a tér…
Ã?Â
A nap fényét a vízen játszva csodáljuk,
hullámok apró tajtékai közt,
mert ha belenéznénk a Napba közvetlenül,
az megvakítaná szemünk.
Ã?Â
Enyhülést az est hoz,
hol a fény lassan csendes sötétté alkonyul…
Ã?Â
nmagunkat is így látjuk más felszínén,
szerepszemélyiségek foszlányai közt,
hisz bel?lünk kifelé néz? szemeinkkel
csak a külvilágra tekintünk,
nem láthatjuk saját magunk legbelül.
Ã?Â
Talán túl er?s a fény vagy túl sötét a mély,
kivéve mikor a sötét és a fény összeér.
—————————————
Ez már volt itt egyszer, ha jól emlékszem, Attila foglalkozott vele. Miért került vissza?