Ma találkozhattunk volna,
de valahogy nem akartam.
Bár pocsékul (=tökjól) vagyok
maga nélkül, és már csak dacból
sem írok magának, pedig lenne mit;
’’Képzelje, végre sikerült
meditálnom, és rájöttem arra…’’
Persze, a lényeget most is kihagynám,
hogy rájöttem a maga hazugságára:
Miért mondta azt, hogy
mi valaha is voltunk boldogok?
’’Tudja, a jelen – ez a jelen, csak arra ad lehet?séget,
hogy megtanuljam magát szenvedés nélkül szeretni
(nem is sejti, mennyire irigylem, amiért olyan higgadt)
(…)
Hiszen mi pusztán két olyan puzzle darab vagyunk, amik csak szeretnének egymáshoz tartozni.’’
Aztán az egészet, úgy ahogy van- delete,
és inkább tanácsot kérek, hogyan tudnék
jobban meditálni, mert eddig –megakadtam– .
Legutóbbi módosítás: 2009.05.04. @ 15:04 :: Vőneki Adrienn
