Ha a fal felé fordulok-ne hagyd!
Ha a fal felé fordulsz-nem hagyom!
Ma végre elcsábít t?led a csendvagyon,
a kegyetlen kényelem,
mi annyi mozdulatot vert agyon.
Megkötöz az ?rjít? kíngúzs,
a csalódást vonagló ábránd,
– száján rubintvörös rímrúzs –
hív a hazug hitorgia, hol
tudatszajhák legyezik a kéjelg? ármányt,
hájas kincstárakat, legy?zött sárkányt,
dics? királyt mesél a légvár.
Inkább koldus lennék mégis.
Ordíts rám, most kell nagyon!
Ha a fal felé fordulsz, én nem hagyom!
Végre veled vagyok – tartson még!
Végre veled vagyok – legyen vége!
Már nyílik a hiány habos
képeslap-menedéke.
Ott cukros távolságba halnak a hibák,
gondokat sz?rnek a szerelemsziták,
és visszapattan a hétköznapok lövedéke.
Szabadíts ki,
legyek érzések keserédes szövedéke,
mert harc nélkül szóbeszéd
a szenvedélyes béke.
Végre veled vagyok –
mindig holnap legyen vége!
