Hajam ?szül, fogam omlik. Aki rám néz: menekül.
Kicsi hajnal, kicsi reggel, kicsi nap se sikerül.
Se a napfény, se az éjfél, sem a lágy, jó tavi szél:
csak egy álom, csali álom. A valóság nem enyém.
Ami elmúlt, az a létem. Ami vár rám: maradék.
Soha álom, soha vágyak! Feketéll? szakadék.
Remeg?, vén kezeimmel teutánad kapok én:
kapok semmit, kapok álmot: be nagyon szép a remény!
„Hársfaágak csendes árnyán, hol kett?nknek ágya volt,
nem látjátok a gyeppárnán, hogy f? és virág meghajolt?”
Laza ötlet az agyamból büvszóra se jön el?.
Csak a hajnal, a valóság, ami bizton, mindig j?.
Ami szép volt, ami lágy volt, ködös éjbe tovaszállt,
kicsi álom, kicsi lélek fagy a télnek ág-bogán.
Csak azért is: csak azért se! Sose hajlik derekam:
(hiba ám az én koromban: szörnyüséges, nagy hiba.)
Nikoletta, Nikoletta: neved dúdolja a szél.
„Ó jaj, hogy elt?nt minden, hogy hullt le évre év!”
Legutóbbi módosítás: 2009.05.16. @ 03:31 :: Kavyamitra Maróti György