Villám robbant
a szemem közé,
őrjöngve vibrált
a sejtekben,
és megremegtek
az izomkötegek.
Ajtók hasadtak fel,
zsoltárok lüktettek
pulzusom ütemére,
és íriszem
szivárványt szórt.
Soha nem ismert erő,
és soha nem ismert fények
tűzték fel testemet
a lét céltáblájára.
Életem melegébe burkolózva
láz tépte fel hörgőimet.
Minden rohant, omlott, buzgott,
és feloldásra várt.
Magam fölé kerekedtem,
az eszközre, rám, lenéztem,
és sorsaim örvényétől
keserő lett a szám:
-Miért? Hová? Mikor??
———————
Ősidők lávája
költözött belém.
Erőm forrásaira lelve
a tudat hűvöse öntött el.
Kristályok prizmája
világított az úton.
Ott álltam az elején.
A sejtések bizonyossággá értek,
és homlokom abroncsa mögött
megszületett a felismerés,
hogy ki vagyok én,
s hogy miért vagyunk Te meg én.