Nagy öröm ajándékot adni; — néha talán, több, is mint kapni, még ha csak jelentételen semmiség is — mondta nagymama. Persze akkor még nem nagy lelkesedéssel bólogattam rá. Később aztán rájöttem, hogy mennyire is igaza volt. De annál nagyobb a fájdalom is, ha ezt a sors, irigyen tragédiára váltja.
*
Tegnap, amikor hazahoztam a tetszetős bélelt dobozt, már üresen is jó volt megsimogatni; hiszen ő viszi majd a Vylyan családból, a jó házban nevelt Chardonnay kisasszonyt. — Akit szerettei egyébként csak Harkának hívtak. — A hálószobában a Kedvest — mint süldőlány az alvó húgocskáját, felemeltem, s egy gyengéd puszival felébresztettem. — Úgy, mint egy könnyező anya, aki a lányát éppen férjhez adja, de azért tudja, hogy jó helyre fog kerülni.
Aztán a törékeny, de kívánatos testét még egy kis nylonlepelbe is burkoltam, amibe léggolyócskák voltak bezárva, nehogy az utazása alatt, valami borzalmas történhessen vele. Még azt is ráírtam, hogy hová kell mennie, nehogy elfelejtse. Mivel záró szalag híján a dobozt, amelyben utazik, nem tudtam leragasztani, ezért azt, a postáskisasszonyra hagytam. Így most már bátran nézhet Chardonnay kisasszony, az újabb ezer kilométeres út elébe. Előtte azért lelkére kötöttem, hogy adjon át Arankának egy puszit köszönetem gyanánt, és mondja meg neki, hogy a kétéves, türelmes lektorálása nélkül, nem tudtam volna így megírni az elbeszéléseimet. Ezt az „Ördög vigye az esküvőt” — sem.
Megnyugtattam az őszaromát sejtető Drágát, hogy ne szégyellje, hogy csak egyedül megy, de így is örömmel fogják fogadni, mint szeretettel küldött egyszerű kóstolót.
Aztán véletlenül, újra eszembe jutottak nagymama szavai. — Na! Erről az örömről beszélt nekem hajdanán, klottgatyás koromban.
*
A steinbachi postán a kislány egyedül unatkozott. Szívesen segített, de furcsállotta, hogy hazámba éppen magyarbort küldök. Na, de ő postás, és nem elmegyógyász.
Így kacarászott, míg én a dobozt tartottam. Már sietni kellett, mert megtelt a hivatal.
Akkor történt a tragédia, ami mellet eltörpülnek még a legborzasztóbb vérfagylaló görög drámák is. Hirtelen éreztem, hogy könnyű lett kezemben a súly; s mintha lassított felvételen vetítené az elmém a képeket, ahogy az üveg szeretett teste, ezer szilánkra zúzódott a padlón. Megdermedve még láttam, ahogyan Harka drága vére, szétfolyik a közömbös köveken.
Mint egy automata, partvist, vödröt kértem, majd a gyors temetés után üres fejjel kimenekültem a szabadba. Még hallottam, hogy egy előkelő, de időközben lecsúszott iszákos úr sajnálkozott, hogy még szilánk maradt a padlón, s ezért nem tudja tisztára és szárazra nyalni a tragédia helyét.
Otthon bánatomban leültem a géphez, hogy megírjam a nekrológot Vylyan Chardonnay — nekem már csak Harka — kisasszony emlékére, akihez érzett reménytelen szerelmemet, az idő sem tudja kigyomlálni a szívemből.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.31. @ 10:10 :: kisslaki
