A koránkelés az a mendemonda szerint némi gazdagodással jár. Egyes helyeken lehet, de akkor ez egy kettes hely. A lövöldözés hangjára a Varázsló kiugrott az ágyból — mert ez egy olyan ugrós fajta —, és szaladt megnézni az eredményt. A ház körül minden csendes, csak egy kannibál anyóka szedegeti a töltényhüvelyeket, majd szépen, komótosan átsétál a szomszéd házhoz, és mint a földművesek régen a magot, szétszórja. A szirénák hangja egyre közeledik evvel is figyelmeztetve az összes csirkefogót, hogy mars haza. A rendőrök rögtön lezárták a szomszéd épületet, és a töltényhüvelyek alapján megkezdték a helyszínlelést. Az anyóka egy fa mögül kajánul vigyorog, majd karját kinyújtva a középső ujját felfelé mutatva hangosan átkozódik.
— Mit csinálsz anyóka, láttalak hüvelyt dobálni — szegezte neki a kérdést a Varázsló.
— Na idefigyelj, édesfijjjam — kezdte. – Ezek, ha idegyünnek, és lezárjak a ház környékét, akkor itt se ki, se be. Zaklatják a lakókat, mennek lakásról lakásra, felkeltik az unokámat, aki visítani fog, és én nem szeretem a visítást.
— Aha — bólintott a Varázsló és mély megértéssel veregette az anyóka hátát.
A tanuk — mert azok vannak — egyöntetűen állították, hogy lövöldözés volt, hiszen a rendőrség is kigyütt. Már mindenki tudni vélte, hogy a szomszéd ház házmestere kinyírta az anyósát, aki ugyan már nyolc éve megboldogult Tamíliában, de ennek a szeme se állt jól, így ő a tettes. Lám, most is ott faggatják a rendőrök. Egyre-másra születtek az unatkozó háziasszonyok által kitalált horrorisztikus történetek.
— Azért nem jött a mentő, mert csak halottak vannak — mondja az egyik. Kisebb kupaktanács eldöntötte, hogy legalább négy, mert az még nem olyan sok, de mégis több, mint a három. A Varázsló is beismerte, hogy ő a varázsló, de minekután a hüvelyek a szomszéd ház előtt vannak, neki nem kötelessége hallani, látni és beszélni. És ki látott már varázslót hajnali négykor leskelődni? Jó, erre nem kell válaszolni, mert a Varázsló gyakran leskelődik hajnali négykor, kutyasétáltatás ürügyén.
A lakók, ha esetleg lövöldözésre riadnak fel, a figyelmük maximum addig terjed, hogy megnézik a kölköt, hogy itthon van-e. Ha igen, akkor visszamennek aludni, ha nem, akkor hevesen átkozódnak és megtámadják a rendőröket. Ha az ő fia az áldozat, akkor az a szegény, áldott jó gyermek, aki tavaszi ibolyával a kezében segíti át az öreg és vak rászorulókat a napi iskolai- és házifeladat készítés után. Természetesen önszorgalomból, akár hajnali négykor is. Ha nem ő az, akkor rögtön ezer okot sorolnak fel, hogy miért nem lehetett az ő fiúk a lövöldöző. Ilyenkor szokott megérkezni a mentőautó és a rendőröknek fejfájás elleni gyógyszert osztogatnak.
A helyszínlelők munkáját a sirályok sem könnyítették meg, mert előszeretettel lopkodják a töltényhüvelyeket. Tulajdonképpen a fene sem tudja, hogy ki lőtt és kire, de a nemtudás könnyen lehet a hosszú élet titka, illetve a listán előkelő helyet foglal el.
A szomszéd házból ma senki nem mehet dolgozni. Illetve az a pár ember, aki dolgozna. Miért akarnak kilógni a sorból? Lassan a rendőrök is visszavonulnak, az ottmaradt sárga kordonokat a nagyobb gyermekek meggyújtják. A szomszéd házmester seprűvel kergeti őket, majd tüzet olt. Megérkezik Abdul, a biztonsági őr és megkérdezi, mi történt. A kannibál anyóka mérgesen köp, és szó nélkül távozik.
A Varázsló mély tisztelettel figyeli.
Hiába na, ma is tanult valamit.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.03. @ 17:08 :: George Tumpeck
