Kavyamitra Maróti György : Attila elmegy

 

(meghallgatom)

 

Miel?tt még…
Kétségem nincs, hogy lesznek, akik bizonyos sorok olvastán fölszisszenek majd… „Na, ezt már mégse!”

Nekik mondom:

1. Sok irodalmi állócsillagom közül úgy hat éves korom óta József Attila a legállóbb. Ami alább Róla olvasható, arra áll a saját maga írta szépséges mondat: „Érted haragszom, nem ellened.”
2. A szisszenésre alkalmas sorok egyt?l-egyig a Szabad ötletek jegyzéke cím? írásából emeltettek ide át.

Halkan kopogtatott. Az ajtón az ? verse lógott, Judit lemásolta, szép, gyöngybet?kkel, jól olvasható méretben, aztán kitette az ajtóra:

„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám.”

Attila ehhez tartotta volna magát, de most kopogtatni kellett, mert az ajtó visszavonhatatlanul zárva volt.

Aztán kicsit határozottabban kellett kopogtatnia, bár ezt nem nagyon szerette.

De a bal oldalán már kezdett verni, aztán dörömbölni az ujjnyi vastag ér, hát kicsit dörömbölt az ajtón. „Dörömböljünk – dömb-dömb-dömb –„
Na jó, ez egy másik vers, különben is rossz lenne így!

„Judit!” – szólt be az ajtón. „Judit!” – kiabált be az ajtón. „Juudiiiit!” – üvöltötte, és megrúgta a zárt ajtót.

Azt eddig észre sem vette, hogy az ajtó mellett gondos-pontos, Judithoz ill? mód összekészített batyu hever.

Vértolulásos tekintete most kapta el a csomag látványát: amint fölfogta jelentését, abbahagyta a dörömbölést. A holmi az övé, ez a maroknyi, kitett holmi mindent elmondott.

Levélnek, levélnek lenni kell!

Volt. Igen, ott volt a levél a batyu tetején.

„Attila! Ennyi volt, nálam most betelt a pohár! Fogjad kérlek a csomagot,  és minden hiszti nélkül menj el szépen. Már az is sok nekem, hogy eltartsalak, de hogy közben még megcsalsz, az nem járható út!

UI: Próbálj elkezdeni dolgozni valamit, javítani az emberekkel való kapcsolataidon, nézz körül, kik azok, akik ellenségeid tényleg, s kik az igaz barátaid! S ne azokat bántsd mindig! Judit”

Attila nézte a papírt még, sokáig nézte, de nem olvasta. Ó, dehogy! Nézte, és összefüggéstelen mondatok keringtek elméjében, de a szívében kikelt harag immár nem n?tt a szájáig, csak bels? monológ formájában sz?költ benne.

„Dögölj meg!” – döngette koponyája falát a káromlás – „Jól van! Gondolkozom .. coito ergo sum … ondolkozom tehát vagy… Zagyva Laborc Nagyág a Tisza mellékfolyói… lányok!  Filiale leánynyelv… magyar nem francia… cs?dtömeg…mek mek mek három szabó legények…Nem fog kiokosodni a buta dög, a rohadt kurva…”

Hirtelen, maga számára is érthetetlenül fölnevetett, miközben rágta, ette a düh a történtek miatt is, a levél miatt is, most meg még a nevetése miatt is.

De hát ? nem csalta meg Juditot! Hogy csalta volna meg? Írt néhány verset Flórához, de azok csak afféle költ?i szerepjátékok… Nem is szerelmes Flórába, meg aztán a Gyuszi szerelmes Flórába, hát csak nem gondolja Judit, hogy ? a barátja kedvesével kezd?

„Akkor….miért?” – dobolta halántéka, zakatolta szíve.

Csak állt meghülyülve az ajtó el?tt, és semmit sem értett.

„Aztán meg… kezdjek el dolgozni?”

Hát mit gondol a Judit, nem próbálta ? már ezerszer is? Nem keresgélt állást egyfolytában? Miért ütött ekkorát rajta az asszony?

„Gondolkodom: mért siessek? itt egy n?… n?sül…n?szni…baszni… viszket a nyakam…viszket a seggem megvakarom még pedig ott ahol én akarom…”

„Aki nem dolgozik ne is egyék…” – gondolja Attila – „Horty sem dolgozik…a munkások dolgoznak…dögöljenek meg…ugy kell nekik… ”

Kezével a batyuban matat, mintha újra kéne rendezni azt a pár holmit, amit Judit összeszedett, s az ajtó mellé tett a gangra. Azt a kevés holmit, ami az övé. „Nem sok” – gondolja a Költ?, aztán meg: „Dolgozzon a Judit, a buta állat…ha n? lennék kurva lennék…”

„…ingyen…”

Kezével a batyun matat, mintha emelni akarná, emelni, fogni, aztán elfordulni az ajtótól, lebaktatni a lépcs?n…

De még marad.

Érzi, hogy a folyosóra néz? ablakok függönyei mögül nézik ?t a lakók. Nézik és röhögik.
A dühöngés vérvörös képei közé most váratlanul egy szelíd, lágy, ?zike-harmonikus kép tolakszik föl Attila elméjében.

A gondolatképb?l szóképek gurulnak el?. „Ímhol, ?zike léptekkel a lány…”

H?vösvölgy, erdei tisztás. Laza félkörben ifjúmunkások ülnek a füvön: téged várnak Attila. Téged, aki vasárnap délel?tti pihen?jüket akarod elrabolni holmi el?adással a költészet hatalmáról.

Megérkezik a Költ?, valaki bemutatkozik neki, aztán bemutat egy kedvesen komoly arcú fiatal lányt, aki az el?adást fogja illusztrálni, a te verseiddel fogja illusztrálni Attila.

„Ímhol ?zikeléptekkel a lány…”

Szántó Judit el?adóm?vész.

A költ? körbesétálva, heves gesztusokkal magyaráz, közben rátéved tekintete Judit arcára, szemére, elkapja a lány tekintetét, mely mély tiszteletr?l tanúskodik. József Attila egy körmondat közepébe, anélkül, hogy hangsúlyt váltana, beszúr egy mellékmondatot: „A versmondó hölgy az el?adás után várjon meg…”, s mintha mit sem mondott volna, folytatja az eredeti mondatot.

És Judit megvárt, ugye Attila? Így történt?

„Ímhol a lány.. be ne csináljak…csinálmány…állitmány…állvány…ál…”

„Rágyújtok! Ami kimarad, kimarad…”

Egy szál tör?dött, félig sem töltött Leventét kotor el?, s rágyújt, miközben kaján arcú függönyök figyelik ajtók mögé bújva.

Beleszív a cigarettába, felparázslik a cigaretta.

„Mily szép vagy, milyen gyönyör?. Mindenütt kerek és gömböly?… minden n? dögöljön meg…impotencia…túl az ó potencián…”

Sokat nélkülöztetek ebben a lakásban, mely most zárt ajtó és függöny mögött bújik, sokat, ugye Attila? Végül is érthet?, hogy Juditnak elfogyott a türelme.

„Gyengék vagyunk, szenet kell venni, begyujtanunk… a Judit dögöljön meg! agyonvert az a rohadt…miért fáj ma is… nem fáj…jáf…kár…rák…”

Az amúgy is törött cigaretta végére ég, lehajítja a gangról a csikket.

Tétován még egyszer bekopogtat az ajtón.
Reméltél még valamit, Attila?

„Jutkám, csapódj! Én szép sz?ke kalászom…” – iramlik át az agyán, aztán – „dolgozni… na persze…mindig csak dolgozni…mindig csak dolgozni…hisz azt az anyaföld magától megtermené talán…”

Megfogja a batyu csücskét, ránéz még egyszer a zárt ajtóra, aztán elindul a lépcs? felé.

Álláskeresés? Igen, álláskeresés. Önéletrajzot kell írnod Attila! „Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors, és hogy munkában szívós vagyok.”

Ezt mondogatja magában görcsösen a Költő.

Eléri a lépcsőházat, befordul, nem néz vissza a zárt juditajtóra, nem.

Attila elmegy.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:27 :: Adminguru
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.