Könyves Tóth Enikő : Igézet

Szemében ott izzik a kép, percek történése.

 

Aaron ujjai végigszántják hosszú, fekete haját. Magas homlokán verejtékcseppek, még egész testében remeg. Szemében ott izzik a kép, percek történése.

Felgyorsítja lépteit az enyhén meredek zegzugos úton. Egyre távolabbról hallja a piac élénk, semmivel össze nem hasonlítható zsivaját. Megáll egy percre a Szaléziánus kolostornál. Óvatosan kikerüli a lehulló buganvilia virágait, ami jó darabon beborítja az utat. Innen a legszebb Názáret. Nézi, a Galileai hegyek zöld lankáit. A sok piros háztet? összevisszaságából kimagaslik az Angyali üdvözlet templomának kecses sokszög? tornya, finoman körülcizellált, hófehér kerete messzire világít. Sokszor vés?dött már szívébe e látvány. Szereti városát.

Újra hevesebben dobog a szíve, felelevenedik a pillanat. Beleborzong e szépségbe. A templomból kilép? pár, kicsit visszahúzódik az er?s nap fényét?l. Mögöttük áll a lány. Hosszú vörös haja lágyan omlik a vállára. Halványzöld ruháján apró gyöngyszemek csillognak. Vékony ujjai kecsesen fogják a hosszú mennyasszonyi fátylat. Karcsú alakja szikrázik az éles fényben. Lélegzetvisszafojtva nézi a lányt. Aki el?bb lesüti a szemét, de a földöntúli er? mégis parancsolt; egymásba fonódott a tekintetük. E perc törtrésze alatt már mozdult is a lány felé.

– Ani ehake lah mahar kan be saa arba. – Holnap négy órakor itt várlak – szakadt fel ajkáról a szó. A lány arca lángol, pici mosoly szája szögletében, egy pillanat csupán, s már elt?nt a szeme el?l az esküv?i forgatagban.

Aaron érzi a forró könnycseppet a kezén, megállíthatatlanul zokog. Könnyei összemosódtak az emlékképpel. Visszaindul Fels?-Názáret irányába a zsidó negyed felé.

Leila még soha nem érzett ilyen izgalmat. Maga el?tt látja az arcot, érzi a b?rén még a meleg édes pillantást, ez a szerelem? Nyugalmat parancsol magára. Elhalad a Mária szobor el?tt. Kellemes h?vös van az Angyali üdvözlet barlangjában. Térdre borulva imádkozik. Csak még egyszer! Uram! Végigsimítja reszket? kézzel az oltárt, Verbum caro hic factum est – és az Ige testté lett.

Mindjárt 4 óra…

 

Legutóbbi módosítás: 2009.06.04. @ 09:20 :: Könyves Tóth Enikő
Szerző Könyves Tóth Enikő 18 Írás
Debrecenben születtem, 1953-ban, neves református dinasztiában. Több mint 20 évig tevékenykedtem a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahol élénk szellemi és kulturális élet résztvevője voltam. Hivatásom: könyvtáros. A művészetek, elsősorban az irodalom szeretete végigkíséri életemet. 1997-től Izraeli tartózkodásom során, érintett meg újra meg újra az alkotás semmihez sem hasonlítható varázsa, az öröm adni a versek üzenetén át a szeretet lélekhangjait. "...Várni kell, hogy emlékezni tudjunk... De még az sem elég, ha vannak emlékeink. Ha megsokasodtak, meg kell tanulni, hogy mindent elfelejtsd, és várni kitartó türelemmel várni, hogy feltámadjanak megint... - akkor talán az emlékek méhéből valamely ritka órában feltámad egy vers első szava és elkülönül." - Rainer Marie Rilke