Ím, elébed állok, mezítelen.
Félelmeim rongyait a múltra hagytam,
elny?tt sors-topánomtól
angyali kezek könyörülete szabadította
fáradt lábaim,
álarcaim vándorok hordták szerteszét.
Ím, elébed állok, lelkem hoztam.
Hálaként angyali szárnyad védelméért,
mivel betakargattál riadt világomban.
Er?m bölcsességedben született,
s türelmedben tanult élni.
Ím, elébed állok bennem veled.
Nem szólok, csak nézlek,
s te bennem hallgatod,
csendem hangján kérem:
öltöztess fénnyé, nevetéssé, bármivé.
Ím, elébed állok…
mezítelen…
Legutóbbi módosítás: 2009.06.05. @ 22:26 :: Takács Andrea-Babu
