A két világháború között jól menő ügyvédi irodát tartott fenn Mann György társával, Barcs Károllyal együtt. Mann & Barcs volt a közös cég neve. Három nyelven szolgáltattak jogsegélyt: magyarul, románul, németül.
Szükség is volt a három nyelv anyanyelvi szintű tudására, mert a városkában mind a három nemzet képviseltette magát. Iskola is volt mind a három nyelven. Állami iskola a román anyanyelvűeknek, lelkes fiatal tanárokkal, akik távoli vidékekről jöttek a Partium meghódítására. Magyar iskola volt kettő is: egy római katolikus és egy református felekezeti iskola. Ezenkívül a sváb gyerekek részére külön német iskola működött. Sok szülő szívesen adta gyermekét a német iskolába a magyarok közül is, hogy német szót tanuljanak.
Élénk vallási élet folyt a városban. Mindhárom nagyobb egyház ünnepeit megtartották — közösen. Az iskolákban is tiszteletben tartották egymás ünnepeit. Román Húsvétkor épp úgy szünnapot tartottak, mint magyar Húsvétkor. Pünkösd is jeles nap volt, mivel a németajkúak kiemelt ünnepe. A városban minden ember tartozott valamelyik felekezethez. Egyedül a vegytan tanárról mondták, hogy ateista, de még ő is fizetett egyházadót a református egyháznak. Megjegyzem ez ma is így van. Népszámlálási adatok bizonyítják, hogy csak negyven személy a huszonötezerből jelölte magát felekezeten kívülinek.
A háború sem tudta az emberek egymáshoz való viszonyát lényegében megváltoztatni. Csak az adminisztráció, az államhatalmi szervek szerettek volna éket verni közéjük. Ami sajnos egyeseknél sikerült is.
Mikor negyvenben bejöttek a magyarok Mann Gyuriék, megcserélték a cégtáblán a két nevet. Lett belőle: Barcs & Mann. A gyors váltásnak köszönhetően az iroda nem szenvedte meg a változást.
Továbbra is jól ment az ügyvédi praxis.
Néhány hónap múlva Barcs Károly kezdte bíztatni a társát, Mann Gyurit, hogy értékesítse szépen megszaporodott számú ingatlanait, mert most nagyon jó árat kap értük. Keresik az anyaországiak a befektetési lehetőségeket.
Mann Gyuri szorgalmasan, sokszor gátlástalanul gyarapította vagyonát. Mivel közvetlenül értesült az eladó ingatlanokról, házakról, telkekről, gyümölcsösökről, könnyen és olcsón hozzájuk jutott. Ha most jó áron eladhatja azokat, tetemes haszonra tesz szert. Ez pedig nem volt ellenére.
Megfogadva a baráti tanácsot, és a városban, a városkörnyékén levő ingatlanait eladta. Pénzét kiutaltatta egy svájci bankba. Jól is tette, mert a háború végén nagyot fordult a világ kereke.
Európáé legalábbis.
Erdélyt Romániához csatolták a Partiummal együtt. Az ügyvédi iroda cégtáblája is újra fordult egyet. Megint a régi került az ajtóra: Mann & Barcs, sőt rövidesen a Barcs le is „kopott”.
Gondban volt Gyuri, mert a házak, birtokok eladva, a pénz Svájcban, a lej közben értéktelenné vált. Az új rend nem engedte, hogy Svájcba futkosson a pénze után.
Egy új törvény azonban segített megoldani a gondjait. Petrescanu szenátor javaslatára elfogadták, hogy aki Észak-Erdély területén a magyar uralom alatt eladta ingatlanát, hogy elköltözzön onnan, az most peres úton visszakövetelheti.
Mann György nem azért volt ügyvéd, hogy ezt a lehetőséget kiaknázatlanul hagyja. Szép sorjában mindent visszaperelt. A rohamosan romló pénz olyan értéktelen volt, hogy bagóért kelletett visszaadni az ingatlanokat. Házai, gyümölcsösei, szőlőskertjei mind visszakerültek a tulajdonába.
Örömébe, azonban üröm vegyült. Szép szál katona fia egy katonai gyakorlaton szerzett sérülésébe belehalt. Vérmérgezést kapott.
— Az átok fogta meg! — mondogatták a kárvallottak közül egyesek.
Más baj is lett a nagy vagyonnal. Az erősödő népidemokrácia nem tűrte a vagyont. Nem tűrte se a földbirtokot, se a bérháztulajdont, se semmilyen tulajdont. A gyártulajdonosokat, földbirtokosokat, gazdag polgárokat elüldözték otthonukból. Kényszerlakhelyre költöztették.
Gyuriék is költöztek. Vihették magukkal, ami rajtuk volt. Meg személyenként egy bőröndöt. Felkészülésre kaptak egy órát. Addig ott állt a ház előtt a szeku autója.
Erdély keleti felébe vitték a családot. Egy elrekvirált pincelakásba költöztek be. Az volt számukra kiutalva.
Kisebbik fia elmehetett dolgozni az üveggyárba, mint segédmunkás. Tizennyolc volt akkor, éppen befejezte a hatodik gimnáziumot. Továbbtanulásról szó sem lehetett. Fel se vették volna a líceumba, és a szüleit, kishúgát is el kellett tartania.
Gyuri is mindenáron ki akarta venni a részét család pénzügyi gondjainak megoldásából. Egyszóval, szeretett volna valamilyen munkát vállalni. Ügyvédként nem helyezkedhetett el, mert a Kamarából, mint „burzsuj” elemet kizárták. Végül segédkönyvelői állást szerzett a konzervgyárban, de igazából jogügyi tanácsadó volt, kistisztviselői fizetéssel.
Tíz év után elérve a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjazták. Nagyon kis nyugdíjjal, de közben a fia, Dénes segédmunkásból, művezetőig haladt a ranglétrán, esti tagozaton le is érettségizett. Jó segítségére volt a családnak.
Egyik reggel Dénest behívták a káderosztályra. Egy sötét ruhás idegen fogadta.
— Ön Mann Dénes, illetve Dionisie — kérdezte —, a művezető?
— Igen. Én vagyok. Miért?
— Megbízható, iskolázott munkáskádereket keresünk. Érdeklődtünk, Dénes! Érdeklődtünk. Ismerjük családja múltját is, de ön, elvtársam bizonyított. További tanulási, fejlődési lehetőséget adunk. Perceken belül idejön az alapszervezeti titkár, és rövidített eljárással felvesszük a pártba. Mintegy kooptáljuk, mint a fegyveres erők reményteli tisztjét.
Dénes elfogadta az ajánlatot, és a kiképzés elvégzése után az államvédelem tisztje lett.
Amikor Gyuri megtudta, hogy a fia, az egyetlen élő fia beállt szekusnak, ágynak esett. Nem is kelt fel többet.
Felesége szorgalmasan ápolta, gondozta, hetente hívta hozzá a pópát. Orvost csak az első, meg az utolsó napon.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: dr Bige Szabolcs-
