Víz
Egy es?csepp szedi össze társait ablakomon,
nagy dologra készül ez a kis társaság,
a halmazállapot-változás megkérd?jelezhetetlen
vissza nem fordítható karmáját
közösségben elképzel? magányos kis csepp ordibál,
majd az utolsó pillanatban nagyot lehelve szublimál.
Remeg? semmiként megtöri a fényt,
pillanatokig tán még plazmának is képzelheti magát,
a gitárom lakkozásán csillan a szeme bogárja, igéz,
nagyítóval keresem hát benne a lélek foszlányát,
ezerszín? szivárványt szór most éppen a drága,
miel?tt a lecsapódásba komótosan belevágna.
És már rajta is csücsül egy lehullni készül? levél ölén.
El?veszi az ejt?erny?t, a szemüveget, a kabátot,
na látod, a biztonság az els?, – Cseppet sem kell félteni
kiképezték, még az óceánba, száz meg száz évvel ezel?tt,
ezerhatszáz-valahányba, tudta egyszer hogy eljön a nap,
amikor végre az ablakom alatt a gyeptéglából köddé válhat.
T?z
Forró dalomat dúdolom túl honomat szabdaló forradalmon át
éget? bizonyíték, perzsel? tény, pörköl?dés közben ?rl?dik fel
a legény. T?z vagy babám… Édesgeti az anyaláng h?sies h?ség közepette
meleg gyermekét, nem szégyen az, csak ne vonulj fel,
ha az oltók épp leoltanák hasonmásaid emésztése közben a szobát.
Föld
Föld-dagadt a gömbölyded sáros golyón mohó
mihaszna lények él?sködnek a folyó erekként vág,
az erd?s tájak légkörödet lélegzik kifelé,
az ilyen-szféra olyan szféra, atmo és iono,
csak sár vagy édes komám, pici k?tömbökb?l való,
homokos mint a tengerpartod, latyakos, nedves, és otromba,
össze vissza pörögsz, csak nevetsz pocakodra Óciás horgolna
kardigánt mert a nép ózon kabátod kivágta,
milliónyi év múlva majd feladod a csiklandozást,
és nevetve belezuhansz a napkorongba. Szép, mondhatom.
Egy kis szennyezés, és máris rémeket lát a pajkos,
mitesszereidb?l k?olajat kinyomó,
felel?tlen tékozló meg sem bánó,
szemetel?, szabotáló földlakó. És te nem gy?lölsz,
kompenzálsz, kiválasztasz, taktikát váltasz,
néha remegsz, és ritkítod kicsit a tömegét,
elég ez, túl sok és túl lelketlen,
a b?rödbe kapaszkodó cs?cselék,
er?d sincs fogytán, csak felületeden a sok falánk túl felületes,
kihasználja társai butaságát,
de te csak kacagsz, napszemüveget húzol és vársz,
majd megrázod magad egyszer úgy rendesen,
s a pillanatnyi káosz után újra rendet találsz.
Leveg?
Nem láttalak még téged kedves,
de meghalnék ha elhagynál, mindenki szukája,
ki egyik szervezetb?l a másikba siklasz át,
égetlek magamban újra, mintha fájna,
megszabadulnom t?led egy másodpercnyi numeránk után,
felejtenem kell…
máris egy teljesen másikra cseréllek,
nem féltékenykedsz mert szerény vagy,
és nincs oly él?, ki el nem epedne érted.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.20. @ 19:01 :: Szendrői Csaba