„Kedves leányom, Erzsébet! Édes anyádasszony nem lévén, fogadj el t?lem néhány jó tanácsot az esküv?i készülésekkel kapcsolatosan.
El?ször is számold össze a vendégsereg mennyiségét, számold össze a segítséget, gondold át az esküv?i étkeket. Javaslom, ragaszkodj a szokásos dolgokhoz. A mennyasszonyi ruhád hímzése elkészült-e? Tudasd velem ezt is. Szívesen küldök neked egy bels? szolgálót segítségnek, de jómagam is igyekszem részt venni az örömteli készül?désben.”
Kanizsai Orsolya, az él?k sorából már eltávozott leend? anyósom, boldog, békés házasságban számolta napjait, rá gondoltam, miközben anyai barátném levelét olvastam. A szívem fáj, ha az elkövetkez? lakodalmas id?szakra és az utána lév? asszonyi életemre gondolok. Senki nincs, ki mellém kerülne, mint szárnyaló szél mellé a porszem, ki elmondaná, feleségnek lenni jó, és megfontolt kötelesség. Persze, így gondolom magam is, de vajon Nádasdy Ferenc tudja-e, hogy sápadt arcom, csendes mosolyom, lassú mozgásom valójában szerelemre éhes leányt rejt a fürkész? szemek el?l? Mi az, ami szerelmetessé teheti nászunk, olyannyira, mint nevezetes anyjáé, Orsika nagyasszonyé volt volt?
– Csak nem szomorkodik a kisasszony? – bátyám nagy hanggal csörtetett be a vár egyik szegletében elhelyezett leányszobámba.
– Félelem lengedezi be napjaimat, olyan vagyok, mint egy molylepke, tartok a nappaloktól, éjszakáktól.
– Nocsak, nocsak! Hisz a molylepke igazán életre kelthet? az esti homály gyertyafényes világában. Ügyes kezek nem hagynak majd aludni. Ne félj, Nádasdy igazi férfi a harcmez?n és igazi férfi lesz otthonában is. Egész várban a te szobád melegít csak, megládd, ilyen lesz az életed is, sima, zökken?kkel kevéssé tarkított.
– Köszönöm a meleget, bátyámuram! – mosolyogva válaszoltam gyengéd figyelmeztetésére, jobb, ha hallgatok, különben holnap megvesz az Isten hidege. Az ecsedi vár jégverem volt télvíz idején, most pedig, január els? napjaiban, igencsak nagy fagyok voltak. Mindenki dideregve igyekezett a vackába, lehet?leg védett sarokba, hol állatb?rökkel, szalmával és egyéb melegít? eszközökkel próbáltak langyosat csiholni a dermeszt? leveg?b?l. Az én szobám kandallójában azonban id?nként lobogott a r?zse. Féltettek, mint értékes vadat a ketrecben. Gyakran azt gondoltam, tán azért, mert házasságom gyarapítja a mérhetetlen vagyont, mely hátam mögött támaszt. Néha pedig felmerült bennem, talán szeretet is volt bátyám, ecsedi Báthory István, tekintélyes országbíró gondoskodásában. Ugyan igaz, úgy nevelkedtem udvarában, mint a többi leányasszony, de mégis, nekem volt egyedül külön hálóhelyiségem, amelyet id?nként r?zse lángja is melegített. Bátyám szigorú nevel?m volt amúgy. Úgy hihette, ecsedi Báthory György f?ispán és solymosi Báthory Anna nászából született leányként csak kell? szigor tehet több ezres földbevájt jobbágyporta személyes tehet?séggel bíró úrn?jévé. Hajnalban kakaskukorékolásra ébrednem kellett, és a darab kenyér, langyos tejb?l álló reggeli után munkába álltam a többi leánnyal együtt. Télen f?leg a konyhában segédkeztünk, vagy ott ténykedtünk a havi mosásnál a vályú mellett, sepertük az elhullatott szénától szemetes helyiségeket, esténként pediglen fáklya világánál hímeztünk, varrtunk. Ha megjött a langymeleg tavasz, indultak a kerti munkák, a veteményes kertet nekünk, leányoknak kellett gondozni, ahogy pedig eltelt a nyár, szüreteltünk, bef?ztünk. Bátyámuram sokat tudó férfiú volt, ezért is, meg azért is, hogy a vagyon fölött egyedül álltam a világba, megtanított írni, olvasni. Ennek örültem magam is, mert hittem, számít majd leend? uramnak, kit szerelmetes, jóra való szívvel akartam szolgálni.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: P. Szabó Mária
