Lucskai Vincze : Ösvényei az őszülésnek

 

(meghallgatom)

kezdetben nem voltak utak
sem szomjat oltó kutak
csak kóbor léptek
vájta vályúk
és harmat vigyázott rájuk
míg gyöngykönnyeket zokogva
a hajnal
ködgúnyáit rakta
kazalba

hittem
a léptek úttá tekeregnek
s ha kanyarokba d?l
a messzi távol
zúdítva rám az ismeretlent
még összeölelhetném
az útszéli fákat
társnak
tarisznyáltnak

s hol már a kövek is jeltelenné válnak
a gondolatok csendben
majd lehevernek
s megkérlek vándor
vidd hírül a tornyoknak
gúnyáim mily kopottak
s belefáradtam már a szóba
csak ülök zokogva
bokrok tövisein
tépett csipkék
izzó szavak
még parázslanak
de lám
palackban már a láng
mint alkony tüze
ha éj árkába fordul
borzongva

léptem mily konokul
taposta
itt hagyom néked
félig kijárva
ösvényeit az ?szülésnek

s tenyeremb?l mint  tétova látnok
görnyedsz fölém
s bet?zöd nyögve
költeményem
az utolsót
s faragsz még rajta
jajongva
hisz a sors is azt akarta
te légy a próféta
ki ismeri a falevél röptét
s az ?t követ?jét
mint két röpke sóhajt
?szt ringatva
az id?k málló  peremén

kezdetben nem voltak utak
sem szomjat oltó kutak
csak kóbor léptek
vájta vályúk
és harmat vigyázott rájuk
míg gyöngykönnyeket zokogva
a hajnal
ködgúnyáit rakta
kazalba

 

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Adminguru
Szerző Lucskai Vincze 201 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...