Vörösl? nap vetít bíbort az égre.
A korongban vén varjú énekel.
Rikácsol híreket. Akár a kár.
De kár. Kár-ó!
Esti mese.
Az ismer?s mosoly.
Kislányos, ráncot feledtet?.
Id?kt?l ellopott,
koptatható, mégsem kopott.
A mosoly állt ki kismagában?
Színes ruhában?
Vettben, levettben, kapottban?
Bálkirályn?ként?
Éhét?l fogyottan?
Vállára táska, túlél? csomag?
Az árokparton kidobott
konzerv rohad,
és kék-magasra n? a zsálya.
Tocsogós láp a mélyen.
Élet? Otthagyta régen.
Nem ide járnak szeretni
legények, ifjú lányok.
Nem látszik semmi
az éjszakában,
csak t?sarkon billeg? lábak.
Pásztázza fényt a fény közelr?l.
Dorog felé a csalitban,
Visegrád után,
kanyarban, f?re fektetett
sárga pokróc. Semmi zaj.
A mosoly hátára döntve,
dönget ritmusra benne
holnapi ebédet hájas sikertörténet.
Látom, érzem.
Megértem, ha kell.
Kihagyott ecsetvonás billeg emlékeken,
fest mélysötétre kialvatlan szemet.
Arcizom.
Vezérelt.
A mosoly mögött
ott a lélek.
Minden forduló után
megfürdik régi szélben,
egy középiskola falán,
tablóképen az arc.
Varjú károg csak rossz meséket.
Tud, bármit is?
Disznó! Rossz makkal ébred,
úgy is alszik el.
Engem?
Elvisz a képzelet.
Éjjel van itt is.
Hajnalban azzal a mosollyal,
a kislányos itthagyottal ébredek.
Megjegyzés: ha tudnám igazát a kármadárnak, akkor se hinném.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Balog Gábor -csataloo
