nocturne zene nélkül
rád gondolok mindig
bár…
lassan csendesülnek a szavak
egymás mellé támaszkodva
egy utolsó mondat reményével
felsorakoznak és próbálom összerakni hogy
vajon létezik megmozdul oldószer nélkül bármi
szabadon nyűglődök egyre kötöttséget keresve
évek torlódását felejtve lehetetlen érveket gyártva
mert eltévedt románcok fojtják a mindennapokat
hétköznapi passió ez melyre nem emlékezik senki
hová bújt el kinek már nem kell játszani
eláraszt a nem kért nem várt felejteném
hány testben nem él már semmi csak ide-oda lép…
2016.október 16.
fotó: google
Legutóbbi módosítás: 2016.12.08. @ 17:20 :: Kránitz Laura