…bátorkodtam járni a mezsgyén, egy számítható kitörés mentén.
A világ szeme elől szöktem,
töréspont pupilláján találtam
melegre vágyó otthonom, közben
bátorkodtam járni a mezsgyén,
egy számítható kitörés mentén.
Ám a hajnal kiköpött magából,
mint az álomból ébredő lét,
így keltem társas magányból,
kihűlten is megmaradt, mi szép,
de szívemet szúrták még tüskék.
Estére már csalárd hideg ért,
mely didergőn fonta körbe
a mindent borító mega kitörést,
a szeretet így s azért csalt tőrbe,
mert bíztam vízben, égben, földben.
De vulkánom szigetet rakott,
elégett minden csűrt-csalfa szó,
új talajon nekem fészket adott,
mi nehéz időkben szerető gond,
hamuval takarva sivár sablont.
