A magyar népmeséknek (s ahogyan vizsgálódásaim igazolják, más népek népmeséinek is) egyik legjellemzőbb vonása, hogy ötvözik az emberiség kezdetéig visszavezethető ősi tudást és az éppen jelenlévő kor jegyeit, tapasztalatait. Magyarságunknak megkülönböztető vonásai közé tartozik — amint ezt Karácsony Sándor is kifejti a Magyarok Istene c. művében —, hogy mindent, amivel találkozik, magába olvaszt, és átmagyarít. Így jelentkezik a népmesékben a keresztény vallás ó- és újszövetségi jegyeinek teljes felvonultatása csakúgy, mint a cigány nép sajátságai, s a velük való tapasztalások alapján kialakított üdvtörténeti lehetőségeik. Mert a magyar gondolkodásnak szintén elemi részét képezi a mindenben és mindenkiben ott rejlő, Istennel való közösülés lehetőségének a keresése.
A cigány szónak hangalaki párja a szegény szó. (E hangalaki társítást Csontváry-Kosztka Tivadar elgondolása alapján állíthatjuk fel.) Valóban felismerhetjük a párhuzamot a két kifejezés tartalma között, tudniillik népmesei értelemben véve az szegény, aki reménytelen, nem leli a kiutat, elmerül az önsajnáltatásban és a kilátástalanság érzetében. Ezzel azonban valamelyest ellentétben is áll népmeséink cigánysága, amennyiben mindig tesznek valamit, hagynak valamilyen határozott nyomot. Akár rosszat, akár jóra törekvőt, de biztosan felfigyel rájuk a környezetük, tehát az önsajnálat és reménytelenség nem társul tétlenséggel is.
A magyar népmesékben alapvető eltérést figyelhetünk meg a cigány nők és a cigány férfiak szerepe között.
A cigányasszonyos mesék tulajdonképpen mind ugyanazon alapulnak: a nehézségek árán megtalált lányt, a legény óvatlansága folytán, egy cigányasszony vízbe löki, s maga, vagy leánya bújik a szép leány gúnyáiba. Ha egyéb helyzetben fordul is elő, soha nem ad, soha nem kímél senkit és semmit, érzéketlen, önző, gátlástalan és az emberi lélek legmélyebb rétegéig lelát. Ő a fő gonoszok női megtestesítőinek egyike. Ha a cigányasszonyokat, mint a világban megfigyelhető és ránk ható erő-jelenséget elemezzük — mert a népmeséknek létezik ilyen értelmezése is —, akkor azt a megfordítással azonosíthatjuk. Ők azok, akik az eddig fennálló és rendnek tartott helyzeteket, nézeteket, állapotokat a tökéletes ellentétjükbe állítják. Hasonló ehhez az egyik üzletlánc neve is: a régebben használatos rövidítésnek az ABC-nek a teljes neve Alapvető Beszerzési Cikkek. Ugyanennek cigányasszonyosan fordított jelentése: Cikkek Beszerzése Alapvető (CBA), mely sajnálatosan általánosítható jelenség a világban.
A megfordításon kívüli másik jellegzetes viselkedése ennek a szereplőnek az érzelmi befolyásolás. Ahhoz, hogy valaki manipulálhasson egy embert, nagyfokú emberismeret és érzékenység szükséges, amivel úgymond a veséig lát az illető. Ha a tudatosság nem is, de ez a bizonyos érzékenység kétségtelenül megfigyelhető mind a valódi, mind a népmesei cigányasszonyokban. S ha ismét erőként vizsgáljuk e tulajdonságot, sajnos nem lehet kétséges, jelen van-e életünkben a befolyásolás széles skálája.
Tulajdonképpen a magyar népmesékben a cigányasszony az, aki a Fényre törő lányt lerántja a földre és rákényszeríti a szenvedésre, a leegyszerűsödésre, a küzdelemre. Ő az, aki testet ad a magasodni kész léleknek. Úgy is értelmezhetjük, hogy a lány abban a percben születik meg földi életére, amikor a cigányasszony lecsábítja a fáról (ld. életfa), beleveti a vízbe és belebújik a szerepébe. (A cigányság ugyanis a testiség, a testi lét jelképe. A szépasszonyokhoz képest annyival értékesebbek, hogy náluk megjelenik a lélek is, bár ezt kizárólag ártó, önös célra használják.) Innentől általában két szálon futnak az események. Fontos szerepet kap a szerelmes férfi, aki, megtévesztve, a csúnyult lányt viszi magával a palotába és egy szegény házaspár, aki megmenti és meggyógyítja az igazi szépséget, hogy az majd visszavegye elrabolt helyét a királyfi mellett. A cigányok női képviselőinek ezek szerint az üdvtörténeti lehetősége, hogy a spirituális képességeiket összeegyeztessék az erkölcsi értelemben vett emberi szépséggel és jósággal.
A cigány férfiak szerepe más, többfélébb. Előfordulhatnak apaként, akik otthagyják a családjukat, s a fiúk Mennyet és poklot bejárva találják meg és viszik haza. Van favágó vagy nagybőgős, aki találkozik az ördöggel és őt furmánnyal rászedve gazdagszik meg. Találunk közöttük ügyes embert, aki hét legyet üt le egy csapásra (bár ez nem minden változatban cigányhoz kötött mese). Jellegében mindegyik ugyanazt a képet adja a cigány férfiakról, mégpedig az erkölcsi hiányosságait talpraesettséggel, alkalmazkodni tudással való ellensúlyozás képességét. Ez nagyjából egyezik mindennapos tapasztalatainkkal. A jó-rossz viszonylatában nincsen megjelölve határozott minőségük. Kicsit jók is, kicsik rosszak is. Olyanok, akik mindenhol ott vannak, akik rengeteg gyereket tartanak el, de ettől a sok rajkótól hajlamosak távolságot tartani, vagyis a nevelés terhét az asszonyra hárítani. Annyira sokat, hogy ez a mennyiség még az ördögöt is elijeszti. Attól a helyzettől eltekintve, amikor az apja megtalálására ered a fiú, az összefogás nemigen érhető tetten. Jórészt külön csoportot alkot az anya a gyerekekkel, és az apa. Az asszony és a férj között leginkább viták vannak, a megbeszélés szinte egyáltalán nem jelenik meg. Az ő népmesében megjelenő megoldásaikat főként a hevesség, szenvedélyesség, türelmetlenség és elhatárolódás jelzi. Az egyéb népmesei szereplőkkel ellentétben az üdvre vezető útjukat is sokkal inkább a gyakorlatias, testi oldalról közelíti meg a magyar hagyomány. Azt kell legyőzniük, ami a legerősebb bennük, vagyis a felmorzsolódást, igénytelenséget, gyökértelenséget. Kizárólag az a fiú juthat üdvre, akinek fontos az apja, aki magára veszi az apa hanyagságának, önzésének kijavítását, vállalva ezzel akár a pokol megjárásának kockázatát és veszélyeit. A népmeséink üzenete szerint annyira jó ellenállásúak és elnyűhetetlenek a cigányok, hogy őket még a pokol tüze sem égetheti meg, mert inkább kilopják a tüzet a pokolból, de nem kerülnek bele. A cigány nőkkel kapcsolatos nézetekkel szemben a cigány férfiak meséiben észrevehető a jóindulatú és felmentő humor.
Összegzés
Összegzésemben a cigányság kétféle — szociológiai és népmesei — megközelítése közti különbözőséget, egyezőséget vizsgálom, illetve a mindezekből levonható tanulságokat.
— Különbözőség: a szociológia elsősorban emberi, fizikai szempontból vizsgálja a társadalom különböző területeit, míg a népmesék a szellemi és lelki világ történéseit tartják szemük előtt.
A létforma, létállapot alapján levont következtetések az életnek keskenyebb sávjára alapoznak, mivel ha tekintetbe veszik is egy-egy — jelen esetünkben — cigány ember lelki-szellemi szintjét, nemigen fognak ebből az emberin túlmutató dimenziókra vonatkozó megállapításokat tenni. Ez nem is dolguk. A népmesék ellenben a földön tapasztalható bármilyen eseményt, képletesen értve fellövik az égbe, átjáratják a csillagokon, az úgynevezett hétbolygó rendszeren, ütköztetik a túlvilág minden teremtett lényével, végül még magának a Teremtőnek is megkérdezik a véleményét, majd az így kapott „választ” adják át nekünk olvasóknak és hallgatóknak… Folyamatos párbeszédben vannak az emberi és az ember feletti, a hívők szerint Isteni világgal. Mintegy csatornaként működnek a két szféra között. Azt közvetítik felénk, ami a túlvilággal való kapcsolatunk szempontjából fontos. Így bármely személyről, helyzetről legyen is szó, azt mind átvitt értelemben, képbeszédként kell értelmeznünk. Amitől azonban ez a csatorna hiteles, szerethető és érthető lesz, az a hétköznapi nyelvezet és a hétköznapi személyek hétköznapi eseményeinek felismerhetősége melyek által igazán emberközelivé válik. Ezzel válik emberi nyelvűvé.
A szociológia azt kutatja, hogyan lehet a világunk jó értelemben véve emberibb, illetve miért nem az. Összefüggéseket keres, elgondolkodtat és hasznos tettekre sarkall. A magyar népmese a lélekre hat, ismert társadalmi képek felhasználásával, és összetettsége miatt a hallgatóra bízza, hogy gondolkodni akar, érzés—szinten tartja, vagy szellemi útként használja. De akármelyiket választjuk is, a tudatalattira gyakorolt erőteljes hatása miatt bizonyosak lehetünk a ránk gyakorolt jótékony hatásában és abban, hogy életünket jó irányba mozdítja el.
— Egyezőség: Miután a magyar népmese sok szereplőt a valós világból merít, óhatatlan a szociológiában kimutatott eredményekkel való egyezősége. A magyar népmese személyeinek direkt módú ábrázolásában az egyéni tapasztalatokra épít, éppen úgy, mint a társadalom tudománya. Erkölcsi szempontból vizsgálva a kulturális antropológia áll közelebb a népmesékhez az elfogadás, megértés, minőségi együttélés iránti igényével. Közérthetően és nemes egyszerűséggel fejezi ki szándékát, ami — értelmezésem szerint — az emberek közötti diszkrimináció, stigmatizálás és egyéb, a közösség szempontjából káros viselkedési módok megszüntetése. Ez az emberi hozzáállás a népmesék világában is érzékelhető, egy különbözőséget azonban itt is meg kell jegyezni. Úgy tűnik, a kulturális antropológia az addig általánosított, társadalmilag bomlasztó vélemények ellenkezőjét törekszik bebizonyítani. A magyar hagyomány szokásaiban ezzel ellentétben az tapasztalható, hogy e bomlasztó tényeket megalapozottnak s így igaznak tartják, s a megoldást is ehhez igazítják. A magyar népmese ahelyett, hogy vitába szállna a közvéleménnyel, a gondolkodás átalakításával mutat kiutat az érdekellentétek okozta feszültségből (ld. a példamesében: a cigány lop-csal-hazudik = az ördöggel is ezt teszi, amiből végső soron a környezete is profitál).
— Tanulság: Hosszú évszázadok megoldatlan kérdéseiben nehéz mindenki számára elfogadható válaszokat lelni. Mit is tanulhatunk a tudomány és a nép hagyományának ötvözéséből? Talán azt, hogy a megközelítés és a továbbmutató tervek iránya a lényeg mindenben. A nehézségi nyomaték mindig függ a tömegtől. Minél nagyobb a tömeghatás, annál nagyobb a nyomás, mely mozdulatlanságra, vagy pontosan a szándékunkkal ellentétes irányba kényszeríti a nyomottat. A szociológia azt mutatja, vajmi keveset változott a helyzet évszázadok óta, s szinte kiutat sem látunk, mert állandósulni látszik a helyzet. Mintha minden szereplő elfogadta volna, és kőbe vésettnek tartaná a fennálló viszonyokat. A nem-cigány réteg a tömeg, a cigányság a nyomott fél. Mindig lesznek, akik megértésre ösztökélik a tömeget, de ennek a tömegnek saját nyomása is van, belső préselő ereje. Nehéz itt már véleményeket megváltoztatni érveléssel, látványos tettekkel. Így pusztán a testi szinten, nem hiszek a jobbulás lehetőségében — ha a jobbulásban az érdekek közeledését, a megoldás keresését értjük. Az egyetlen lehetőséget abban látom, ha megtanuljuk a dolgokat felülről nézni, vagyis a szónoklatok közvetlensége helyett, melyek minduntalan ütközési felületet nyújtanak, a belső hozzáállásunk elcsendesítését, nyitottságát érdemes megvalósítani. Ha már túl sokat beszélünk valamiről és azt gondoljuk, nincs több érvünk, mégsem változik semmi, a leghatékonyabb elhallgatni, magunkba fordulni és hagyni, hogy egy általunk magasabb szintűnek tartott személy vagy elv irányítsa a beszédünket . Talán már ennyi is elég a romlás megállításához. Akármennyire is akar jót egy-egy mozgalmista, minél többet beszél, annál inkább korbácsolhatja az idegeket, érzéseket. Szándéka ellenére, a figyelem megtartásával megtarthatja a kialakult állapotot is. Egy csendes tett jóval nagyobb erőt képvisel.
A magyar népmesékből mindig azt tanulom, hogy törekedjünk kívülről és felülről nézni az életünket. Ha már Odaát leszünk, a most leküzdhetetlennek látszó nehézségekből talán semmi nem fog számítani. Talán az egyetlen, amit magunkkal viszünk az lesz, vajon megfelelően szerettük-e a minket körülvevő embereket nemre, fajra való tekintet nélkül. S a magyar népmesék tanítása szerint megfelelő az, amivel a társadalmat és legfelsőbb szinten az isteni igazságot szolgáljuk, őszintén szembenézve a valósággal, alkalmazkodva a lehetőségekhez és adottságokhoz, megteremtve a békés együttélés feltételeit. E feltételek megteremtésének alapja az a népmesei gondolat lehet, hogy minden emberben van hasznos tulajdonság a haszontalan mellett, csak meg kell találni az ezen arányokhoz igazodó feladatleosztást. Ha mindenki ott, azt és annyit dolgozik, ahol és amennyit tud, akkor a világ egyensúlyban van. A feladat felosztása az erősé, a tanulté, a belátóé kellene legyen, egy olyan bölcs királyé vagy királyfié, akinek vezérfonala túlmutat önnön érdekein egy magasabb szintű erkölcsiséget képviselve.
Persze mindez utópisztikusnak tűnik, de az ideák képviselői gondolatuk teremtő erejével mindig elindítanak valamilyen pozitív gondolatot, mely a táltos paripa szárnyán repül a megvalósulás felé, valósággá változtatva az elérhetetlennek tűnő vágyakat.
A magyar népmesékben több példát is olvashatunk Égbe jutó és gyönyörű királykisasszony kezét elnyerő cigánylegényekről. A ma emberének pozitív gondolkodását talán már az is képviselné, ha ezen lehetőségeket nem zárnánk ki, hiszen így megállítjuk azoknak a gátaknak a felállítását, melyek megakadályozzák, hogy a cigány legények és leányok „járjanak Isten hírével”.
— Példamesék: A fazékfedő, A cigány a pokolban
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Benke-Szabó Lilla
