Tombolt a nyár. A magasan járó nap gyilkos sugaraival bombázta a kiégett növényzetet. A fák koronája földig lógott, az ágakon fáradt madarak pihegtek. Tikkadt szöcskenyájak és tehenek legelésztek a szikkadt mezőn. Az aszfaltút mellet, az árok szélén, műanyag, zöldre festett tábla hívogatta az arra járót.
„Tanyaturizmus! Tanyacsárda, tanyapörkölt, tanyagulyás! Tanyasi tojás, tanyasi lavór, tanyapálinka! Éjszakánként tanyasó, és tanyaleszbi! Tanya Tánya és Tanya Kata vetkőzik! Játszik a Tanya Big Band!”— ígérte az írás. És valóban! A kanyar után, nem messze az aszfaltúttól, az árnyas földút végén, fehérre meszelt, frissen felújított tanya bújt meg az akácos mögött. Kapujában lusta komondor heverészett. Az udvaron tyúkok kapirgáltak, kacsák kacsáztak, és az ólban disznó röfögött.
Két idős parasztember, népviseletben ácsingózott a szédítő hőségben. Józsi bácsi a gémeskút mellett szívta ócska pipáját, Bálint bácsi pedig az istálló melletti eresz alól nézte a távolba vesző semmit.
Hangos dudaszó hallatszott, és egy lesötétített üvegű, fekete autó kanyarodott be a szélesre tárt kapun.
István, a fiatal, kigyúrt, kopasz vállalkozó pattant ki az első ülésről. Nyakában fél méter hosszú, karnyi vastag aranylánc csillogott. Tarka, ujjatlan pólóban, narancssárga bermudanadrágban, klumpában sietett a kút mellett álló öregemberhez.
Idegesen tapsolt.
— Na, jól van, emberek, vegyük át még egyszer a feladatokat! — kiáltotta messziről. — Mindjárt itt az első busz, mindenki álljon a helyére! Józsi bácsi! Maga meg mi a frászt ácsingózik ott a kút mellett! Még a végén feljön a talajvíz, és belefolyik a csízmájába!
— Mit akarsz megint, te kölök? — kérdezte az öreg, és kivette szájából a pipát.
— Álljon már ide! — mutatott a kopasz a szalmabála mellé. — A jó Isten csapja kendet a kőfalhoz! Jönnek a turisták, maga meg nincs a helyén! Ide álljon, vén zsivány! Húzza ki magát! Na, mondja! Mit mond a németnek ha bejön?
— Mit mondanék hülye kölök! Hát, amit ’45-ben! Heil…
— Ki ne mondja! — üvöltött fel a kopasz. — Az Istenit magának! Ki ne mondja! Megmondtam magának, nem heil, hanem haj! Érti, vén hülye! Haj! Haj regörejtem!
— Nincs ennek semmi értelme, te mamlasz — csóválta fejét az öreg. — Mi az, hogy haj regörejtem! A heil…
— Nehogy kimondja, nehogy! Haj regörejtem, nádsípot leltem! Érti, vén gazember?!
Míg azok ketten vitáztak, addig Bálint bácsi melléjük somfordált. — Nono eccsém, nono — mondta az orra alatt. — Én már akkor döddölét ettem, amikor te még csak porba fingtá’! No, csak azé mondom, nono!
— Maga meg mit akar ittő — fordult meg István, csodálkozva. — Miért nincs az eresz alatt? Ott van a helye, nem? Mit gondol, mi lesz, ha jönnek a németek?
— Elviszik a képeket — válaszolta Bálint bácsi egykedvűen.
— Milyen képeket, maga nyomorult? — emelte fel hangját a kopasz.
— A falról, te bamba! — mondta Józsi bácsi, közben pipájával bajlódott.
— Azok az oroszok voltak, maga Isten átka! — kiáltotta István, és azt hitte, megüti őt a szél.
— Hallod-e, Józsi! — kiáltott Bálint bácsi izgatottan. — Az oroszok is gyünnek!
— Maris! Hallod-e, te Maris! — üvöltött be Józsi bácsi a kis ház ablakán. — Bújjá el, mer gyünnek az oroszok, oszt megint meglep téged az ötödik hadtest!
— Elég! — kiáltott fel István, és a földhöz vágta baseball sapkáját. — Nem jönnek az oroszok! Azoknak nincs erre pénzük!
— ’45-be se vót, mégis vittek mindent — dünnyögte Bálint az orra alatt, és kiköpött a földre.
— Na, te bamba! — mondta Józsi bácsi Istvánnak. — Amikó asztat mondom, hogy heil…
— Nehogy kimondja maga ortopéd! Nehogy! Haj! — kulcsolta össze kezeit István — Haj! Érti, maga alultáplált, ótvaros bakkecske! Haj!
— Jól van fijam! — rántotta meg vállát Józsi bácsi. — Nincs annak semmi értelme.
— Miért, gazember! — kiáltott fel a kopasz. — A másiknak van? Kérdeztem, válaszoljon! A másiknak van?
— Nono eccsém, nono! — dünnyögte Bálint bácsi. — Én már akkor döddölét ettem, amikor te még csak porba fingtá’! No, csak azé’ mondom, nono!
— Maga húzzon vissza az eresz alá, és pattogjon a kancsukával! — mondta István Bálint bácsinak. — Maga meg — fordult Józsi bácsi felé —, csettintsen az ujjával, amikor bejönnek a németek.
— Bolond vagy te, he! — dünnyögte Józsi bácsi. — Ebbe a kezembe a vasvella, ebbe meg ostor, hunom alatt a butykos, oszt csettincsek! Megmondanád, hogyan, te ökkör!
— Jól van! — egyezett bele István. — Tegye le a villát. Aztán mondja! Haj regörejtem, aztán csettint. Mint a kocsmában, amikor ingyen kapja a pálinkát. Apropó, pálinka! Tettek vizet a barackba?
— Rossebet!! Barackot tettünk a vízbe! — vágta rá Józsi bácsi. — Még így is lemarja a ruzsdát a szögrű’!
— Az jó! — nyugtázta István.
— Rossebet jó! Fáj tőle a belem! — panaszkodott Józsi bácsi.
— Ne maga igyon, vén gazember, hanem a német!
— Nono eccsém, nono! — dünnyögte Bálint bácsi, fejét vakarva. — Én már akkor döddölét ettem, amikor te még csak porba fingtá’! No, csak azé’ mondom, nono!
— Már megint mit akar ezzel a kurva dödölével! Mondja! — üvöltötte a kopasz. — Mondja ki! Ide, bele a pofámba! Nem értik, vén gazemberek?! Ez a folk! Ezt szeretik a németek!
— Meg a képeket — bólogatott Józsi bácsi.
— Az Úristenit! — temette arcát két kezébe István. — Hagyja már azokat a képeket! Majd visszakapja az Uniótól! Emlékszik, büdös gazember! A koronát is visszaadták az amik!
— A ruszkik meg visszaadták a Kun Béci sapkáját — mondta Bálint bácsi, jól értesülten.
— Mit akar megint! — dörrent rá István. — Húzzon az eresz alá!
— Jön az Obama? — kérdezte Józsi bácsi.
— Miért jönne az Obama? — kérdezte csodálkozva István. — Most mondja meg! Miért jönne ide, az Obama! Ilyen egy marhaságot!
— Azé’, me’ itten lesz a szomszéd falubó’ a Mónika! Tudod, te bamba! Az a nagyszájú! Asztat szereti az Obama kölök!
— Az a Clinton volt, maga szerencsétlen!
— Jön a Clinton? — kérdezte Bálint bácsi.
— Na elég ebből! Tudja a dolgát! Ugye tudja?
— Tudom, he — vonogatta vállát Józsi bácsi. — Asztat mondom heil, meg csattogok.
— Haj, maga gazember! — kiáltott ingerülten István. — Érti? Haj!
— Akkor asztat hiszik, hogy töröm a németet.
— Miért? Maga tud németülő Vén kecske! Még magyarul sem ugat tisztességesen! Így van? Még magyarul sem pofázik normálisan!
— Nono, eccsém, nono! — dünnyögte Bálint bácsi. — Én már akkor döddölét ettem, amikor te még csak porba fingtá’! No, csak azé’ mondom, nono!
— Elég! Hagyjanak békén! — mondta István, és fáradtan rogyott az egyik padra. — Hol a Mariska néni?
— Ehun vagyok e! — kiáltott ki az idős, kövér parasztasszony a házból. — Gyövök mingyá, csak kiveszem a ruhát az ótómatából!
— Milyen automatából? — kérdezte a kopasz fásultan. — Mondtam maguknak! Tegyék ki a mosógépet a házból! A német nem arra kíváncsi!
— Nem hát! A képekre! — vágta rá Józsi bácsi.
— Kuss! — ugrott fel István. — Nem a képekre! A lócára, meg a szófára! Érti, maga gazember?! Mariska néni! Kész a gulyás?
— Biza, készen van a! — mondta Mariska néni szélesen mosolyogva. — Belepöktem!
— Mit csinált? — nézett nagyot a kopasz. — Beleköpött? Azt miért?
— Tuggya a rosseb — mondta Mariska néni. — Belepöktem ’45—ben is.
— Utána vitték el a képeket — bólogatott Józsi bácsi.
— Meg a Riskát — dünnyögte Bálint bácsi. — Szegény Julisomat egyszer úgy főrúgta az a dög, hogy az összes bugyogója fótos lett!
— Emlékszem, akkó’ gyüttek az oroszok! Most nem gyünnek? — nézett az erdő felé Józsi bácsi.
— Fogja be, Józsi bácsi, fogja be, mert megölöm! — suttogta rekedten István. — Gyakorolja a szerepét. Érti? Gyakorolja.
— Nono eccsém, nono! — dünnyögte Bálint bácsi. — Én már akkor döddölét ettem, amikor te még csak porba fingtá’! No, csak azé’ mondom, nono!
István erre már egy szót sem szólt, csak nézte a három idős embert.
— És ha mégis gyünnek az oroszok, nekik mit mondjak? — kérdezte Józsi bácsi.
— Tudja mit? — mondta István. — Nekik mondja azt, drasztvutye. Megjegyezte?
— Mög. Draszbugyi!
— Asztat mongyad, Isvány, merre fogunk menekőni? — kérdezte Marisak néni, és egy fél kiló sót dobott a gulyásba.
— Semerre! Miért menekülnénkő — kérdezte a kopasz fáradtan.
— ’45—be is menekőtünk! — magyarázta Józsi bácsi. — Onnan, az erdő felül gyüttek a ruszkik, a mező felül mög a friccek!
— És elvitték a képeket! — bólogatott Bálint bácsi.
— Elég ebből! — csattant fel István. — Akarnak pénzt keresni?
— Akarunk hát! — mondták egyszerre.
— Na, Józsi bácsi! Akkor pofa be! Ide álljon, mondja a szövegét, és csattogjon az ujjával! Maga, Bálint bácsi, álljon az eresz alá, és pattogjon az ostorral. Mariska néni! Maga meg kavargassa a gulyást, és ne köpködjön! Megértettékő
— És te, eccsém, te miccsinálsz? — kérdezte Józsi bácsi.
— Én, bátyám? Bemegyek a házba, és leszedem a falról azokat a kurva képeket!
Ezzel sarkon fordult, és beviharzott az ajtón. A két öreg hosszan nézett utána. Nagysokára Bálint bácsi szólalt meg.
— Na, ennek is több a píze, mint az esze! Ha feltenné a lakatot, nem tudna bemenni a német, és nem tudná elvinni a képeket!
— Hülye vagy te, Bálint! — mondta Józsi bácsi. — Ha fölteszi azt a lakatot, akkó’ ő sem tud ám kigyönni!
Ebben maradtak. István biztos, ami biztos alapon, leszedte a reprókat a falról, és elrejtette őket a fészerben.
Egy óra múlva megjöttek a németek. Ültek a szalmán, műanyag tányérból falták a megköpdösött gulyást, és műanyag pohárból itták a vizezett barackot.
A magyaros vendéglátásnak hamar híre ment. Dübörgött az üzlet, özönlött a nép. Feketén füstöltek a dieselbuszok, a parkoló megtelt külföldi autókkal. Jöttek a németek, az olaszok, az osztrákok sőt, a hollandok és az angolok is. Mindenki tette a dolgát. A két öreg szavalta a regörejtem strófát, csattogott a kancsukával, és pattogott az ujjával. Esténként tábortüzet raktak, szalonnát sütöttek, énekeltek, sőt! A fészerben, külön belépődíj ellenében megtekinthették Tanya Tánya és Tanya Kata vetkőző sóját. A zenét a tanyaszerte híres Tanya Big Band szolgáltatta. Mint kuriózumot, háromhetente áthívták a szomszéd faluból a félnótás Kurkó Pistát, aki Tanya Pista néven bújt betyárgúnyába, és alumínium pisztollyal hadonászva kirabolta a vendégeket. Ők meg aztán nagy nevetések közepette üldözőbe vették, elfogták, megkötözték, és a tőz mellé ültették. Amikor kellőképpen leitatták, akkor Pista fogta magát, elvágta köteleit és nagy tetszésnyilvánítások közepette, meztelen talppal átsétált az izzó parázson. Ahogy mondtam, ezt a program csak háromhetente, vasárnap este volt esedékes, mert a többi napot lábadozással töltötte. Mariska néni felvette a Tanya Mariska nevet, és hallgatott a jó szóra. Kitette a házból az automata mosógépet, és egész nyáron teknőben mosott. Tanyasi teknőben. Esténként tanyasi mézeskalács-szívet sütött, hozzá tanyasi kukoricamálét készített. Délelőttönként bugykosból osztotta a tanyasi vizezett barackot, tonnaszám rotyogtatta a tanyasi gulyást, és mázsaszám főzte a tanyasi pörköltet. Ja, és kabalából naná, hogy minden kondérba beleköpött, csak úgy, tanyasiasan.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.20. @ 06:27 :: S. Szabó István
