Avi Ben Giora. : Mesél a bécsi tekergő 15.

Nyomtatás

Új munkaerő és a szalámis Kati esete

Bergmann kimarkolta az egész pénzt a kasszából.

– Legalább add ide, hogy megszámoljuk, hogy este el tudjuk számolni.

– Minek. Majd a bankban úgyis megteszik, és hozom róla a papírt. – Azzal elviharzott.

– Ez teljesen begolyózott. Alig hagyott itt pénzt. Nem tudunk még visszajárót sem adni. Itt egy ötszázas – nyújtotta felém –, menj már át vagy a Meinilbe vagy a Mekdöncibe felváltani.

Hátulról Gyuri is beszólt.

– Pedig este nekem is meg a villanyszerelőnek is kell pénz.

– Majd igyekszünk Gyuri. Nem csak neked forog veszélyben a mai fizetésed, nekünk is.

– Én mentem – és indultam kifelé. Peti és Kócos kint szólongatta a magyarokat és ajánlotta a portékákat több–kevesebb sikerrel.

– Mi a helyzet fiuk?

– Mi lenne? Te is azt kérdezed, amit a Főnök? Most viharzott el és csak annyit mondott rajtunk a világ szeme, hajtsuk az embereket, különben este nem lesz bérünk. Mi van? Nincsen bevétel, nem tudtok eladni?

– Annál rosszabb. Telefonáltak neki a bankból, hogy sok a mínusza, ideje befizetni. Mennyit csináltatok eddig?

– Valami kétezer körül?

– Mennyit? Ennyi még soha nem jött itt össze.

– Mi mindent eladunk, amit csak lehet.

– Máma akkor ti fogjátok biztosítani a napi bért.

Elmentem a Meinilbe felváltani, és kifelé menet vettem még három kávét is.

– Itt az utánpótlás gyerekek – nyújtottam át Petinek a két kávét.

– Köszike, de holnap majd én fizetek,

– Felejtsed el. Ennyi igazán jár a cégtől.

– Itt volt Rádai, majd jön vissza, azt mondta. A Főnökkel akar beszélni.

– Már tudom. Nagyon örül neki, és azt sem tudja, hova a fenébe bújjon el a sok feladat elől. Most akar valami titkárnőcsajszit alkalmazni.

– Igen? – csillant meg Kócos szeme. Remélem nem valami vén szipirtyót. Volt egy csaj itt, beszélt magyarul és kérdezte nincs–e felvétel. Elzavartuk, hogy elegen vagyunk, pedig jól nézett ki.

– Na majd kiderül. Állítólag négyre jönnek a jelentkezők, Aki nem felel meg nektek küldjétek el élből.

Bent az üzletben a nyitott ajtó ellenére is alig lehetett valamit látni.

– Sokáig termelitek még ezt a „védő port” Gyurikám?

– Még egy óra és kész. De most elmegyünk valamit enni. Addig csináljatok valami pénzt mert estére kell a lóvé.

– Gyuri, te álmodsz. Jó, ha egy tízest összekaparunk még máma. Délután mindig kevesebben jönnek.

Bergmannt aligha várhattuk vissza, mivel tudta, hogy még ma egy csomóan fogják keresni pénz miatt. Már jött is az első jelentkező, a Rádai és lettete magát az egy szem szabad székre.

– Mi a francért most renováltat ez az ökörpörkölt? Elszaladnak a vevők. Mindenütt tele vannak az üzletek, hozzátok meg alig jönnek.

Judit szabadkozott, hogy amit a fejibe vesz, arról nem lehet lebeszélni.

– Pedig neked mint „élettársnak” kordában kéne tartani valahogy!

– A jó édesanyja sem tudja, nemhogy én. Ő is most telefonált, hogy mi van az egyszem kisfiával, hol van. Azzal fenyegetőzik, hogy jön látogatóba, de csak akkor, ha kész a lakás. Remélem a mesterek még egy jódarabig elbütykölnek, mert a Mariska néni, az Ernő mamája egy csodalény. Na de majd úgy is megismered. Mesélj Rádai, mi újság? – kezdte faggatni Judit.

– Gyerekek ez a csaj, ez a Kati egy világszám.

– Milyen Kati?

– Hú, hát ti honnét is tudnátok itt a világ végin! Simonyi felvett egy kis csajt eladónak, őt hívják Katinak. Nem néz ki rosszul, de nem is ez a lényeg. Van egy Trabija, azzal jött ki alig két hete, de nem jelentkezett le sehova. Azt mondja, ő csak egy kicsit dolgozni akar és megvárja, amíg majd vissza is lehet menni.

– Miért, mit csinált, hogy nem tud visszamenni? Sáros valamivel?

– Visszamenni lehet, csak utána megint szobrozni kell a stemplire három évet. Illetve annyi a könnyebbség, hogyha van valuta, akkor tudsz menni, ha nincs, akkor meg vársz. Persze a valutát csak az OTP–től fogadják el, hogy kimerítetted–e a kereted, vagy maradt–e. Sok élelmes erre azt csinálta, hogy a nagynénikétől a Stánci néni öreganyjáig, akik külhonban élnek, mindenkit felkajtatott, hogy csináljon neki BC számlát és azzal akkor jön, akkor megy, amikor akar. Na de kevés ilyen kiváltságos van. Szóval ez a Kati is úgy jött, hogy összegyűjt egy kevés pénzt. csinál egy ilyen számlát és utána él, mint hal a vízben. Vett Magyarországon egy halom téli– meg paprikás szalámit, kolbászt, és a Trabit azzal bélelte ki. Mazsolája volt, mert az osztrákok nem szúrták ki. Vagy negyven rúd szalámi volt a Trabiban. Árulta is rendesen piacon, aluljáróban. Egy nap meglovasították a Trabiját. Most ő mit csináljon? Menjen a rendőrségre feljelentést tenni? Az a legjobb megoldás, de mi lesz, ha megtalálják a szalámit? Az bizony „bukovári”. Tisztában volt vele, hogy csak magyarok lophatták el, mert ugyan ki másnak kell errefelé Trabi. És azt is tudta, hogy majd árulni kezdik a szalámit. Szólt is az ismerőseinek, hogy figyeljenek, és ha látnak olyat, aki nem turista, mégis szalámit árul, akkor szóljanak neki. Még lóvét is beígért. Egyszer vasárnap kint a piacon, amikor a bolhanap van, meglátta a Trabiját meg két srácot, akik persze mit is tehettek mást, szalámit és kolbászt árultak a kis kocsiból. Kati fogta magát és odament az első útjába eső rendőrhöz. Kézzel–lábbal elmagyarázta, hogy ellopták az autóját, de a tolvajok itt vannak és árulják. A rendőr szólt a társának és mentek amerre a Kati vezette őket. A rendőröknek nem mondta, hogy a szalámiját árulják, azok meg azt hitték, hogy a Trabit, és azt akarja vissza. Megcsípték a két fickót és szalámistul, mindenestől, Katival együtt bevitték őket az őrszobára. Kerítettek egy tolmácsot, mert nem értettek egy szót sem az egészből. Na aztán tisztázták. A két csávót bevarrták lopásért, Katit meg megbüntették vagy kétezer schillingre a csempész cucc miatt, és el is kobozták a maradékot. Most a csaj a Trabiját árulja, hogy visszaszerezze a veszteségét.

– Nem semmi. Én felvittem volna az egészet a szobámba, és ha a rendőrök megcsípnek vele, azt mondtam volna, amit a Cúgos Manyi 56–ban a forradalom után, hogy ő férfigyűlölő és csupán csak saját célra van, nem kereskedésre.

Dőltünk a röhögéstől persze. Közben visszaért Bergmann is.

– Rádaikám, nincs pénzem, nem kötök új biztosítást sem. Gyere fel, ha akarsz mégis valamit, és ne tartsd fel a dolgozóimat, mert este majd neked kell fizetned nekik.

Azzal fogta Rádait és maga után cibálta az irodába. Közben jöttek vevők is és csináltunk megint némi forgalmat, kihasználva a mesterek ebédszünetét. Rádai majd egy órát tárgyalt Bergmannal és jókedvvel ment el.

– Na ma sem lesz prémiumunk, mert ez elvitte a maradék pénzt, azért vigyorgott. De miért nem jön le Ernő? Talán jobb is hogy ott van.

Közben Gyuriék is visszajöttek és folytatták a melót.

– Gyűlik a pénz? – kérdezte nevetve.

– Itt mindenki pénzt akar nem csak te. Nekem többel tartozik az Ernő, mint a bankoknak meg nektek, mégsem csinálom a palávert.

– Az a te gondod. Fogd kicsit rövidebb pórázra, mert még képes meglépni.

– Attól nem félek. Nem egy nagy szám és pénze sincs szinte semmi. Fizessen ki engem, amiket kölcsön vett, és felőlem vigye, aki akarja.

Ernő leordított, és engem kért.

– Na megyek az oroszlánt szelídíteni – mondtam fancsali pofával.

– Sok sikert – mondták a többiek.

– Készítsétek össze a maradék Sharpokat és pakoljátok be a tragacsba. Itt a lista is. Vigyél stemplit meg számlakönyvet is, mert lesz, aki rögtön fizet. Meg az Urihoz is menj be. Itt a liferschenje és szed ki belőle a pénzt.

– Te mondd, mi vagyok én, pénzbehajtó?

– Nem érdekel. Menjetek és vigyétek az egész megmaradt készletet. Estig kell egy halom pénz.

Látszott rajta, hogy a bank kicsit megtépázta és még szüksége van pénzre. Megnéztem a listát és elkezdtem számolni. Hatvan Sharp. Talán nincs is annyi a raktárban. Ha csak nyolcszázzal szorzom, az úgy ötvenezer. Márpedig ezek most fix fizető megrendelők lesznek, akik kp fizetnek. Bepakoltunk Picurral és elindultunk. Majd egy óráig tartott az autókázás, amíg minden üzletet végigjártunk. Még az Uri is fizetett zokszó nélkül, és eleve mindenki kp fizetett, ahogy számoltam. Sőt nem is nyolcszázat, hanem nyolcötvenet darabonként. Nem tudtam mire vélni, sőt azt is észrevettük, hogy mindenütt sok a vásárló és vesznek mindent nyakló nélkül.

– Nem értem a Főnököt, hogy miért akar mindent egyszerre? – kezdte Picur. – Szó se róla, akkor kell hajtani, amikor lehet, és nem amikor már nincs mit, de ezzel a renoválással várhatott volna.

– Nyugodj bele, nem csak azért csinálja, mert hosszú a nap. Annál sokkal jobban szereti a pénzt, hogy falakba fektesse. Célja van vele, és én már kapizsgálom is, hogy mi. Na de nem mondok semmit, nem azért mert nem bízok meg benned, hanem úgyis meglátjuk, hiszen előttünk zajlik minden.

Én kipattantam az autóból mielőtt Picur beállt volna az udvarba. Mentem a Meinlbe. Közben még Petiékkel is váltottam egy pár szót.

– Jött egy titkárcsajszi, elég jól néz ki. Most van fent az irodában,

– Magyar?

– Nem volt a homlokára írva, de beszél magyarul.

– Majd kiderül, kell a górénak vagy sem. Mindenesetre van lé, ne aggódjatok tovább. Több, mint ötven rongyos.

– Ez igen – csettintett Peti. – Akkor lesz prémium.

– Nektek lesz, de hogy bent is lesz–e, azt nem tudom. Ezt nem veszi bele a napi bevételbe merthogy ez nagyker.

Peti jött velem és felajánlotta, hogy ő fizet a Meinlben.

– Tudod mit, elfogadom, mert ki vagyok bélelve, és még kísértésbe eszem, hogy nem adom oda Bergmannak. Megittuk a kávét és indultam az üzletbe.

– Itt volt az ékszerész, adott nekünk egy kis pénzt, mert küldtünk hozzá embereket, akik aranyat akartak venni.

– Akkor legalább nektek jó napotok lesz.

Bergmann már frászban volt, hogy leléptem a pénzzel.

– Ennyivel? Ez kevés? Ennyiért én nem kockáztatok, csak hatjegyű vagy hétjegyű számokért.

– Vidd fel neki, mert tombol. Pedig van nála valami kis lotyesz. Lefogadom, felveszi, mert úgy néz ki, mint a szende szűz és neki persze ez kell. Ha rajtam múlna, már most kirúgnám. Lesz még vele bajunk. Nekem orrom van az ilyenhez, megérzem – morgott Peti.